Egyéb kategória

Belesétált a csapdába a Marosvásárhelyen időnként felbukkanó medve

Szombaton reggel közösségi oldalán jelentette be Soós Zoltán Marosvásárhely polgármestere, hogy sikerült elfogni azt a medvét, amelyik az utóbbi időben több alkalommal is a város területén garázdálkodott.

„A Milvus csoport, valamint a Turul Vadászegyesület szakemberei által elhelyezett csapdába az éjszaka sétált be a körülbelül 3-4 éves hím medve, a szakemberek pedig már a kora reggeli órában elkábították, a minisztérium kérésére nyomkövetővel látták el, majd elszállították Marosvásárhelyről, hogy Ratosnya térségében szabadon engedhessék” – számolt be Soós.

A nagyvad idén már legalább egy tucatszor felbukkant a marosvásárhelyi Negoj és a Posada utcákban, a Somostető melletti erdőnél. Gazdaságokban, állatokban kárt nem tett, csak élelem után kutatott.

A városvezetés már februárban egyeztettet a prefektúrával és a területért felelő vadásztársasággal, keresve a megoldást a medvekérdésre. Beszerezték a szükséges minisztériumi engedélyeket és helyi tanácsi határozatot is elfogadtak, amely alapján megbízták a vadásztársaságot a medve elszállításával.