A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat 300. előadását tartotta pénteken Benkő Levente történész: Székelyföldiek háborújárása. 1944-1948 címmel. Mint mondta, előadása sokkal inkább egy gondolatébresztő jegyzet, mintsem teljes áttekintése a témának. Abból az alapállásból indult ki az előadó, hogy
nincs kollektív bűnösség, az értelmi szerzők, az elkövetők, a tettestársak nem közösségek, hanem személyek, akik azonosíthatók és megnevezhetők.
Tehát a történelmi csapásokért nem egy egész nemzetet kell hibáztatni, hanem azokat, akik eszmei szerzői voltak.
Az előadásban az 1941. június 22. és 1944. augusztus 23. közötti romániai fogolytáborokról volt szó, a Szovjetunió elleni háború foglyairól. Papíron 12 ilyen fogolytábort, lágert tartottak számon: Slobozián, Barcaföldváron, Bărbăteștien, Romulan, Calafaton, Budeștien, Turnu Măgurelen, Vulcanon, Corbenien, Maian, Independențan, illetve Lugoson. A feljegyzések szerint 19 szovjet katona hunyt el Barcaföldváron. Benkő Levente elmondtása szerint
papíron 12 lágert tartottak számon Romániában az 1940-es években, viszont feleségével, Papp Annamáriával 1945-ig 40 fogolytábort azonosítottak.
Felmerült a kérdés, hogy mi történt Románia átállását követően 1944 őszén? 1943 júniusában és decemberében a cseh elnök, Edvard Benes tárgyalásokat folytatott Moszkvában Molotov szövetségi biztossal arról, hogy mi legyen a háború befejezése után, hogyan kezeljék a magyar és a német kérdést. Ezeknek a tárgyalásoknak az egyikén Molotov kijelentette: „a magyarokat meg kell büntetni”, így
pont az ellenkezőjét mondta annak a tényállásnak, hogy nincs kollektív bűnösség.
A román ellenállást követően a magyar hatóságok fokozatosan kivonultak Észak Erdélyből, ami azt jelentette, hogy a magyar ajkú lakosság kiszolgáltatott állapotba került. A bevonuló szovjet és román erők, illetve a magukat felfegyverző, önkéntes szabadcsapatok randalíroztak, fosztogattak, gyilkoltak.
1944. augusztus 23-án megtörtént Románia átállása, ezzel együtt a magyar hatóságok kivonulása, ennek következményeképp a magyar lakosság védtelen és magára hagyott lett.
Általános volt 1944 őszén a magyar és németellenes hangulat Romániában, amit tetézett és fokozott azon sajtóhadjárat, amit a Nemzeti Parasztpárt lapja és a Liberális Párt lapja szított.
– idézett a korabeli sajtóból az előadó. A sajtó azonban felült a minisztertanácsi hangokra, Grigore Niculescu-Buzești tábornok és külügyminiszter a Sănătescu-kormány 1944. szeptember 16-i ülésén úgy vélekedett, hogy „ha a magyaroknak kell a magyar lakosság, vigyék innen”.
Az előadás további részében az előadó ismertette, hogy a székelyeket miként vitték különböző átmeneti fogolytáborokba. Például Csíkszentmártonból is van ilyen feljegyzés, ahol négy helyi férfit fogtak el „néhány napi munkára”, a Karakó-híd építésére.
A munkásokat vonattal szállították volna az építkezés helyszínére, a vonat azonban a brassói lágercsarnoknál állt meg.
Tették mindezt annak ellenére, hogy a szovjetek kijelentették: „civilkere nincs szükség, engedjék szabadon őket”.