Egyéb kategória

Cáfolt a polgármester: nincs a városházán koronavírusos

„Nem a rendkívüli járványhelyzet, hanem a közösségi médiában tapasztalt negatív hangulatkeltés apropóján szeretnénk tájékoztatni a lakosságot” – hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán polgármester. A város vezetője

határozottan cáfolta, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai közül bárki megfertőződött volna, sőt ilyen jellegű tünete sem volt senkinek.

Ugyanakkor elmondta, mivel járvány van, nem meglepő, ha valaki megbetegszik, és kérte a lakosságot, hogy

ha valakiről a környezetükben megtudják, hogy fertőzött, ahhoz viszonyuljanak emberséges hozzáállással.

Ferenczy István kórházmenedzser elmondta, a fertőzőosztályon négy kórteremmel rendelkeznek, ezekbe pedig két-három ágyat tudnak elhelyezni a koronavírus-gyanús betegek számára, ha szükséges. Emellett van egy úgynevezett piros zóna, ahol az igazolt fertőzöttek vannak, itt öt kórteremben két-három ágyat tudnak a betegek rendelkezésére bocsátani. „Jelen pillanatban Gyergyószentmiklósról és környékéről két gyanús és három igazolt fertőzött van az intézményben” – ismertette a kórházmenedzser. 

A városban arról is beszélnek, hogy több fertőzött van a kórházban dolgozók között. Ferenczy elmondta, valóban több osztályon is voltak betegek, de már mind meggyógyultak, jelen pillanatban egy asszisztens van, aki szabadságról hazatérve rosszul érezte magát, és bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de jól van.

A sajtótájékoztatón ugyanakkor cáfolták, hogy Gyergyó lenne Hargita megyében a legfertőzöttebb zóna.