Folyamatosan a célon tartotta a szemét Gáspár Bernadett
– Bizonyára az óvás előtt is szép magas jegyeid voltak minden tantárgyból, ha már az átlagod 9,58 volt. Melyik eredményeddel nem voltál megelégedve? – A magyar írásbeli dolgozatom esetében éreztem azt, hogy én ebből többet is ki tudnék hozni, mert jól írtam: a verselemzés is jól ment, a szövegértési feladattal sem volt gond, a harmadik tételnél pedig a történelmi hős ábrázolásához pont aznap éjjel s még a vizsga reggelén is olvastam Zrínyi Miklósról, így abból…