Egyéb kategória

Ötszáz lejre bírságolták és öt napra kitiltották az iskolából a tanárát bántalmazó marosvásárhelyi diákot

Camelia Irimie, a tanfelügyelőség szóvivője a sajtónak nyilatkozva elmondta, az öt tanítási napra szóló kitiltás szerdán vette kezdetét. Emellett folyamatban van a fegyelmi eljárás a diák ellen. Az igazgatótanács keddi döntése értelmében ugyanakkor a tanintézmény speciális biztonsági személyzetet kért a megyei rendőrségtől az iskola területére – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint. A tanfelügyelőség és a Maros megyei rendőrség folytatja a kivizsgálásokat az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban – mondta még a szóvivő. A tanintézet igazgatója,…

Continue reading

Egyéb kategória

Megtörtént a bejelentés, független jelöltként újrázna Soós Zoltán Marosvásárhelyen

Megadták a módját szerda este a hivatalos bejelentésnek, amelynek tárgya már ismert volt. A bejelentésen többek között jelen volt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt Maros megyei szenátora, valamint Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke is. Elsőként a két műsorvezető román és magyar nyelven tartott bevezetőt. Kiemelték, hogy nem számít a nemzetiség, büszkék kell lennünk az egyediségre és tennünk kell együtt a városért. Váci Mihály idézet is…

Continue reading

Egyéb kategória

Ódzkodnak a védőoltásoktól

Az oltásokról is kifejtette véleményét Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki hétfőn Marosvásárhelyen tartózkodott bejelenteni, hogy megkezdik az égési sérültek kezelését biztosító kórház építését. A miniszter megkérdezték, hogy az általa vezetett intézmény milyen lépéseket tesz annak érdekében, hogy egyre több szülő beadassa gyermekének a kanyaró elleni védőoltást. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb kanyarós megbetegedés, főként a nehéz anyagi körülmények között élő közösségek tagjai, kisgyermekek – de nemcsak ők – betegednek meg. Rafila kifejtette: a…

Continue reading

Egyéb kategória

Őrizetbe vették a tanárával agresszíven viselkedő fiatalt

Hétfőn délelőtt tíz órakor értesítették a hatóságokat, hogy egy marosvásárhelyi tanintézmény nyolcadikos diákja, olyan viselkedést tanúsít a tanórák idején, amely sem az iskola szabályzatával, sem a törvényekkel nem összeegyeztethető. A diák egyebek mellett obszcén gesztusokat tett tanára irányába, majd a kiérkező rendőrökkel sem működött együtt. A fiút a rendőr-főkapitányságra szállították, ahol bírságot róttak ki rá rendzavarásért. A tettes ezt követően visszatért a tanintézménybe, ahol ököllel megütötte, majd megrúgta tanárát. Az agresszort ezúttal is a rendőr-főkapitányságra…

Continue reading

Egyéb kategória

Csak a csíkszeredai kórházban vannak bérfeszültségek Székelyföldön

Sztrájkőrséget állva hívták fel a figyelmet a múlt héten a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház dolgozói az egészségügyi intézmény egyes osztályain fennálló bérfeszültségekre. Az eset kapcsán utánajártunk, hogy más székelyföldi kórházakban van-e hasonló probléma. András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a téma kapcsán előbb magyarázattal szolgált az egészségügyi intézmények bérezési rendszerének jogi hátteréről. Mint mondta: a bérezési struktúrát, a bérrácsot általánosan törvény szabályozza, a bérpótlékok szintjéről pedig kormányhatározat rendelkezik. Ebben például…

Continue reading

Egyéb kategória

A százezredik utast köszöntötték a brassói reptéren

A reptér százezredik utasa, egy brassói nő a Wizz Air légitársaság gépével, Dortmundból érkezett családjával, leszállás után pedig Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter helyi és megyei politikusok kíséretében, ajándékokkal fogadta. A kezdeti nehézségek után – a Dan Air társaság a brassói reptér szűk napi programját kifogásolva inkább Bákót választotta – nemrég több jó hírt közölt a létesítmény vezetése, a székelyföldi utasok számára talán a legfontosabb, hogy júniustól Budapestre is lesz repülőjárat. Emellett a nyári szezonra több…

Continue reading

Egyéb kategória

A legízletesebb szalonnát, kolbászt és füstölt húst is díjazták a háromszéki fesztiválon

Tavaly mínusz húsz fokban, idén hűvös tavaszi reggelen vette kezdetét a második Szalonnafeszt, amelyet ez alkalommal is a Puskás Tivadar Szakközépiskola diákjai nyitottak meg a hagyományos disznóvágáson. A vásáron ekkor már izgatottan várták a kóstolni vágyó vendégeket az árusok, akik hagyományos ízekkel készültek a fesztiválra: kolbászból, füstölt húsból és mindenféle szalonnából lehetett csipegetni, de kürtőskalács és lángos, valamint házi méz és csokoládé is terítékre került a standokon. Azonban hiába volt bő választék, a látogatók lassan…

Continue reading

Egyéb kategória

A szakma, amit most minden negyedik fiatal választana

„Influenszernek azt nevezzük, aki valamilyen online térbeli tevékenységet folytat, sokan figyelnek rá, sokan hallgatnak rá, és sokan az ő véleményére alapozva, az ő tanácsait megfogadva hoznak anyagi, gazdasági, politikai és más döntéseket” – határozta meg az újkeletű szakmát előadása kezdetén Gergely Orsolya. Bár az influenszerkultúra az Amerikai Egyesült Államokból indult, mára egy véleményformaló a világ bármely pontján élhet, különbséget leginkább a piac mérete jelent. „Ilyen szempontból a magyar influenszerek egy kicsit hátrányban vannak, mert ha…

Continue reading

Egyéb kategória

Mérlegeli a Verespatak-perben hozott ítélet megfellebbezését a Gabriel Resources

Ennek előzménye, hogy a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) választottbírósága pénteken közölte, hogy a román államnak adott igazat a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt a Gabriel Resources által indított kártérítési perben. A döntés értelmében Romániának nem kell kártérítést fizetnie a pert kezdeményező Gabriel Resources Ltd. és Gabriel Resources (Jersey) vállalatnak, sőt utóbbiak kötelesek megtéríteni a perköltségeket az államnak. A kormány sajtóosztálya az Agerpres érdeklődésére azt nyilatkozta, hogy összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kért a két…

Continue reading