Egyéb kategória

Egyre kevesebben vannak, így több munka jut a reál szakos tanároknak Háromszéken

Vass Csilla matematika-szaktanfelügyelő szerint a matematikát szakképzett tanárok oktatják a legtöbb városi általános iskolában, ez alól hét falu képez kivételt (Árapatak, Hídvége, Bölön, Magyarhermány, Kökös, Nagyajta, Erdőfüle). Kevesen végeznek matematika szakon az egyetemen, és többségük nem is a tanügyet választja. Pedig egy matematika-informatika dupla szakosítású tanárnak még egy kis iskolában is kijönne egy teljes katedra, mert az informatika és az információs kommunikációs technológia tantárgy (IKT a szakzsargonban) az 5-8-as kerettantervben is heti egy órával szerepel.…

Continue reading

Egyéb kategória

Költségeiket fedező utalványokat igényelhetnek a bűncselekmények áldozatai

A miniszter közlése szerint a legtöbb 16 500 lej értékű utalványokat a bűnözőktől lefoglalt összegekből fedezik. Ezek szállással, közlekedéssel, élelmiszerekkel, ruházattal, orvosi ellátással vagy gyógyszerekkel kapcsolatos azonnali kiadásokra használhatók fel. Gorghiu az Agerpres beszámolója szerint elmondta, hogy a bűncselekmények áldozatai már péntektől igényelhetik az illetékes bíróságoknál az utalványokat. Ez hatékony segítség azoknak, akiknek azonnal szükségük van rá, és itt elsősorban az erőszakos bűncselekmények, az emberkereskedelem, a szexuális visszaélések áldozataira gondolok. Ezeknek az embereknek mostantól a…

Continue reading

Egyéb kategória

Szégyellünk maszkot hordani, ez pedig kedvez a vírusok terjedésének

Az ilyenkor előforduló fertőző légúti betegségek mindegyike jelen van és terjed a Hargita megyei közösségekben, ráadásul akadálytalanul, ugyanis a betegek jó része virózisos tünetekkel is közösségbe, dolgozni, illetve zsúfolt nyilvános helyekre jár – mondta el az esetszámok legfrissebb összesítése kapcsán Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. „A maszkviselés mellőzése miatt most minden fertőzés tombol. Van egy érdekes jelenség – visszacsapó, visszapattanó hatásnak fordítjuk az angolból –, ami abból adódik, hogy éveken keresztül védekeztünk,…

Continue reading

Egyéb kategória

A tragédiák és visszaélések hozadéka: szigorúbban ellenőriztek, több bírságot róttak ki a tűzoltók

A sürgősségi felügyelőség vezetősége csütörtökön a tavalyi év jelentősebb eseményeiről számolt be, összegezve a tevékenységeiket is. Călin Handrea százados többek között azt is elmondta, hogy tavaly, előző évekhez képest 40 százalékkal megnőtt a kirótt büntetések száma. Ez legfőképp annak tudható be, hogy országos szinten több olyan tragédia történt, amely hatással volt Maros megyére is. A rossz körülmények között tartott idős és fogyatékos személyek ügye miatt, de a crevediai robbanás nyomán is átfogó ellenőrzések voltak Maros…

Continue reading

Egyéb kategória

Erdőszentgyörgy polgármestere lépne Péter Ferenc helyébe a Maros megyei RMDSZ élén

Szerdán délelőtt, amikor Péter Ferenc bejelentette, hogy lemond, és elhangzott a kérését, hogy a sajtótájékoztatón jelenlevő polgármesterek közül ki vállalná el az elnöki tisztséget még hamis mosolyokkal válaszoltak az érintettek. A leköszönő elnök szerint mindenki meg tudna birkózni a feladattal, mert tapasztalt és talpraesett. A sajtótájékoztatón jelen volt Szászrégen, Szováta, Erdőszentgyörgy, Nyárádszereda, Székelybere polgármestere és Portik Vilmos marosvásárhelyi alpolgármester is. Erdőszentgyörgy polgármestere, aki jelenleg a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, és az új elnök megválasztásig…

Continue reading

Egyéb kategória

Csíkszeredának szorítania kell a nadrágszíjon

Az általában év végére időzített találkozót – amely tavaly elmaradt – most szervezte meg a városvezetés. Mint elhangzott, az elmúlt év vége az európai uniós támogatású beruházások költségeinek elszámolási határideje miatt igencsak húzós volt számukra. Korodi Attila polgármester ezúttal is kitért a város költségvetését negatívan befolyásoló változásra, amelyet a személyi jövedelemadóból történő visszaosztás csökkentése jelent, ezzel 34 millió lejt vontak el a várostól. Így a tavalyi költségvetéshez képest 20 millió lejjel kevesebből gazdálkodhatnak, és noha…

Continue reading

Egyéb kategória

Iskolafogászati ellátás: további bővítésekre lenne szükség

Ötezernél is több szűrővizsgálatot végeztek el a székelyudvarhelyi iskolafogászaton a rendelő 2022. december 15-i, tehát alig több mint egy évvel ezelőtti megnyitása óta, ami nagy előrelépés, tekintve, hogy korábban nem történtek egységes szűrések. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a rendelő, mondta el érdeklődésünkre Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi városháza szóvivője, adatokkal is szolgálva a Villanytelep utcai iskolafogászat működéséről. A 2022–2023-as tanévben – ami a fogászati tevékenység tekintetében nem is volt egy teljes tanév, hiszen két hónappal…

Continue reading

Egyéb kategória

Több mint 4000 kanyarós megbetegedést jegyeztek tavaly január óta

Az INSP szerint a múlt héten meghalt kanyaróban egy nyolc hónapos Brassó megyei csecsemő (aki a koránál fogva nem kaphatta meg a kanyaró, a mumpsz és a rózsahimlő ellen védettséget nyújtó háromkomponensű oltást), akinek más betegsége (Prader-Willi-szindróma) is volt. A kisgyermek a brassói sürgősségi gyermekkórházba volt beutalva, ahol egyik korteremtársának kanyarója volt – ismerteti az Agerpres. A másik haláleset Maros megyében történt, egy 24 éves súlyos értelmi fogyatékos, oltatlan férfi halt meg, aki családi körben…

Continue reading

Egyéb kategória

Kénytelenek voltak kilőni a csapdán kívül rekedt medvéket

Az elmúlt időszakban közel huszonöt alkalommal riasztott a Ro-Alert rendszer, hogy egy medvét és két bocsát látták a Csereháton – számolt be az előzményekről Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere Mint mondta, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület csapdájába végül hétfőn este sétált be az egyik bocs. Ezt követően nagyon agresszívvá vált az anyamedve és a kint maradt bocs, a vadászok alig tudták megközelíteni a csapdát a nagyvadak folyamatos támadása miatt. Gyakorlatilag az akció során végig veszélyben…

Continue reading

Egyéb kategória

Villanyóra-leolvasásra érkezett, új szerződéssel távozott

Noha számos székelyudvarhelyi tömbházban működnek már okos villanyórák, amelyeket a lépcsőházban szereltek fel, vannak még olyan társasházak, amelyekben nem történt meg ez a fejlesztés, így csak a lakásokba belépve olvashatók le a villanyórák. Az időszakos olvasásról tájékoztatót függesztett ki az áramszolgáltató vállalat e hónapban több Tábor-negyedi tömbház bejáratánál is, egy másik cég alkalmazottja azonban megelőzte őket, és több idős embert is megtévesztve új szerződést kötött velük az áram- és gázszolgáltatásra is. Az egyik érintett veje…

Continue reading