Egyéb kategória

Székelyföldön ezért nem adódhatnak áramellátási problémák a nagy energiavállság közepette

Hargita megyében Gyergyószentmiklóson található a térség egyetlen 220 ezer voltos transzformátorállomása, innen indulnak ki azok a 110 ezer voltos vezetékek, amelyek eljuttatják Csíkszereda és Székelyudvarhely, illetve északra Maroshévíz irányába az áramot. Ide pedig a békási vízierőműtől érkezik az áram. „Ez egy olyan adottság számunkra, aminek létezését eddig tudomásul vettük. Sokan azonban nem is tudnak róla, a szakembereken kívül a közösség nem ismeri ennek a fontosságát. Ezekben az időkben, amikor egész Európa tapasztalja az energiaválságot, ennek…

Continue reading

Egyéb kategória

A megmaradást jelenti a felújított marosvásárhelyi vártemplom

A templom falai egyszerre ad helyet a hit- és a közéletnek is, a templom a megmaradást jelenti – fogalmazott Kolumbán Vilmos főjegyző, püspökhelyettes, aki ünnepi igehirdetésében a választott nép, a zsidók templomának többszöri újjáépítésével példálózott, vagyis azzal, hogy lelki templomot építettek, amely két évezreden át megtartotta a zsidó népet. Nemcsak a templomot újították fel Henter György, a vártemplom lelkipásztora köszöntötte a nagy eseményre összegyűlteket: egyházi és közéleti méltóságokat, a püspököt és püspökhelyettest, az egyházkerület főgondnokát,…

Continue reading

Egyéb kategória

Ők kapták a 25 éves Székelyföld kulturális folyóirat díjait

A kultúra nem csak megtart, felemel, megerősít, hanem gazdasági értelemben is előre visz. Hiszen az egyes emberek, egy közösség vagy egy nemzet boldogulását nagy mértékben befolyásolja a kulturális közeg, amelyben él, a kultúra, amelyet előállít és amelyet fogyaszt – fogalmazott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője a Székelyföld folyóirat 25 éves születésnapi rendezvényén. „Hiszem, hogy ez így van, és meggyőződésem, hogy a Székelyföld folyóirat mint irodalmi műhely, amely egyébként, mint a többi kulturális intézmény is,…

Continue reading

Egyéb kategória

4,7 millió lej értékben róttak ki büntetéseket a munkaügyi felügyelők feketemunka miatt

Dantes Nicolae Bratu főfelügyelő beszámolója szerint 248 munkaszerződés nélkül dolgozó személyt azonosítottak az ellenőrök, ami miatt összesen 4 720 000 lejre bírságolták meg a munkaadókat. A részmunkaidős szerződésben rögzített munkaidőn kívüli munkáért 8000 lejre bírságoltak a felügyelők – ismerteti az Agerpres. Négy munkaadót szankcióban részesítettek, mert 15 és 18 év közötti fiatalokat dolgoztattak munkaszerződés nélkül. További 224 300 lej értékben róttak ki bírságokat a munkaviszony terén talált más szabálytalanságok miatt. A felügyelők 50 olyan alkalmazottat…

Continue reading

Egyéb kategória

Hogyan tovább, Petőfi utca?

A hajdani lakossági viták újragondolt változatának helyi bevezetésére készül a csíkszeredai városháza gazdaságfejlesztési és digitalizációs irodája: egy egész hétvégés ötletversenyt (angolul hackathon) szerveznek november 11-13. között azzal a céllal, hogy a csíkszeredaiaktól „begyűjtsék” a városuk sétálóutcájával kapcsolatos ötleteiket. A kiindulópont „Tény, hogy a múlt század közepi Csíkszereda arculata igencsak megszenvedte az 1968-as megyésítés következményeit. Nagyon sok épületet leromboltak, a kevesek egyike, ami megmaradt a régi városból, az épp a mostani Petőfi utca, ahol el lehet…

Continue reading

Egyéb kategória

Több mint 150 dokumentum titkosításának feloldását kéri Kovászna Megye Tanácsa

A csütörtöki tanácsülésen elfogadott határozatban kérik a kormányt, hogy oldják fel az okiratok titkosítását, a törvény előírásainak megfelelően. A titkos információkat tartalmazó dokumentumokat 30 évre, a szigorúan titkos dokumentumokat 50 évre zárják el a nyilvánosság elől. A megyei önkormányzat többek között az egykori megyei néptanács, a megyei tervezőintézet, az ezekkel az intézményekkel együttműködő entitások dokumentumait, valamint az egykori kommunista párt megyei bizottságának és a helyi néptanácsok gondjaival foglalkozó bizottságának bizonyos dokumentumait őrzi. Ezzel a határozattal…

Continue reading

Egyéb kategória

Több pénzt szeretnének a hidegvölgyi romák

{L1} A többnyire romák lakta Hidegvölgy utcában élő családfők többsége utcaseprőként dolgozik. Marosvásárhelyen az elmúlt évben háromszor változott meg az utcai tisztasági szolgáltatást végző cég, így hányattatottnak mondható az alkalmazottak helyzete. Míg három évvel ezelőtt 250-en sepregettek, jelenleg ezt a szolgáltatást csupán 132-en végzik. Rendes fizetést kérnek Kedden délután félszázan az utcára vonultak a köztisztasági cég alkalmazottai közül és azt követelték a prefektustól, illetve a polgármestertől, hogy járjon közben az érdekükben. A dolgozók azt állítják,…

Continue reading

Egyéb kategória

Szombaton szentelik fel a felújított Vártemplomot

2018. augusztusában kezdődött el a Vártemplom teljes körű felújítása, és két évig folyamatosan munkálatok zajlottak a marosvásárhelyi Vártemplomban, amelyben Henter György református lelkipásztor szerint „mindig akad valami javítanivaló”, de ezúttal „tetőtől talpig” megújult. Az 1490-ben befejezett épületegyüttesen száz éve nem végeztek ilyen fontos felújítást. Több nagylélegzetű munkálat zajlott a templomban: a szentély részben leverték a vastag vakolatot és megtalálták az 1300-as évekből származó szürke színű vakolatot, amit bizonyos helyeken megtartottak. Visszaállították eredeti méretükre az ablakokat,…

Continue reading

Egyéb kategória

Marosvásárhely felzárkózik: szelektíven is gyűjteni fogják a háztartási hulladékot

Új szolgáltató biztosítja a hulladékgazdálkodást Marosvásárhelyen, Nyárádszeredában, valamint a 2-es régiónak nevezett tizenhét Maros megyei községben. Új szolgáltató lesz ugyanakkor a szentpáli 1-es, a szászrégeni 4-es, a balavásári 6-os és a mezőrücsi 7-es övezetben is, miután az eddigi céggel szerződést bontottak. Folyamatban van az átállás A megyeszintű hulladékgazdálkodásért felelős Ecolect Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója, Tóth-Brezovszky Andrea a Székelyhon megkeresésére elmondta, többrendbeli versenytárgyalás és óvási időszak után sikerült a megyeszékelyt, illetve a környező településeket is magában foglaló…

Continue reading

Egyéb kategória

Október utolsó hetében utalják a szociális utalványok utolsó részletét

Boloş kedden részt vett a képviselőház európai ügyekért felelős bizottságának meghallgatásán, ahol arról is biztosított, hogy azok, akiknek még nem folyósították a második részletet, meg fogják kapni visszamenőleg az összeget, ha jogosultak a támogatásra – ismerteti az Agerpres. A júniustól kezdődően az év végéig kéthavonta nyújtandó, egyenként 250 lej értékű támogatásra a nélkülözésben élő és a szegénység kockázatának kitett személyek jogosultak. Ezt az összeget kizárólag élelmiszerek és meleg étel vásárlására használhatják a kedvezményezettek, az utalástól…

Continue reading