Egyéb kategória

Idén már elkezdődhet a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítése

A romokban álló Rákóczi-vár újjáépítése érdekében már év elején teljesített a gyimesbükki önkormányzat minden rá háruló feladatot, kibocsátotta az építkezési engedélyt, illetve beszerezték a szükséges szakhatósági jóváhagyásokat. A vár területét már tavaly ősszel átadták az Országos Beruházási Társaságnak (CNI), az újjáépítést finanszírozó állami intézmény hatásköre volt kiírni a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást. Ez meg is történt, az elmúlt hónapokban pedig a folyamat eljutott odáig, hogy egy ajánlattevőt nyertesnek hirdettek. Egy másik jelentkező cég viszont óvást…

Continue reading

Egyéb kategória

Áldatlan állapotok uralkodnak mindhárom romatelepen

{L1} Intézkedéscsomagot állított össze a csíkszeredai önkormányzat azzal a céllal, hogy a Somlyó, illetve a Tavasz utcai cigánytelepek felzárkóztatása kezdéseként informális telepekké nyilváníthassák a szóban forgó területeket. A dokumentációt tartalmazó határozattervezetet ugyan még nem tűzték napirendre, de feltehetően hamarosan a csíkszeredai önkormányzati képviselők napirendjére kerül. A tervezethez mellékelt tanulmányban részletesen feltérképezték a telepeket, lakóinak számát és helyzetét, a benne szereplő adatokból szemléztünk. Somlyó 33. – sok az írástudatlan A Somlyó 33-as nevű telep az 1980-as…

Continue reading

Egyéb kategória

Az időjárás is kedvezett: két irányból érkeztek a látványos motoros felvonulás résztvevői

„Őszintén, hátbizsergető volt végigmotorozni a felvonuláson, együtt a többiekkel” – osztotta meg Csulak Zoltán kézdivásárhelyi motoros, akinek azért is volt nagy élmény, mert első alkalommal vesz részt a Székely Motoros Összefogás (SZMÖ) találkozón és rockfesztiválon. Hargitafürdőre, a fesztivál helyszínére két irányból, Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről indultak a motorosok, becslések szerint mintegy kilencszázan vettek részt a felvonuláson. Orbán Zalán szervező, a székelyudvarhelyi Independent Eagles motorosklub alelnöke a felvonulás kapcsán elmondta, nagy látványosságnak számít, hiszen ahogyan végigvonulnak a…

Continue reading

Egyéb kategória

Szünetel a gázszolgáltatás Székelyudvarhely néhány utcájában szombaton

Az új hálózat üzembe helyezése miatt a Fazekasok és Céhek utcák, a Bethlenfalvi út egy részén, valamint a teljes Fások utcában szünetel a gázellátás szombaton 8 és 18 óra között. A gázvállalat az utolsó munkálatokat végzi ezekben az utcákban, és arra kérik az érintett lakókat, hogy zárják el a gázcsapokat a munkavégzés idejére. Amennyiben problémát észlelnek, hívhatják a 0800-800-928 vagy a 0265-200-928-as telefonszámok valamelyikét – értesít a polgármesteri hivatal közleményében. 

Continue reading

Egyéb kategória

Kizárnák a „nemkívánatos strandolókat” a Víkendtelepről

{L1} Marosvásárhelyen több hektáros területen fekszik a Víkendtelep, ahol több medence, csúszdapark, hatalmas zöldövezet, játszótér, sportpályák és vendéglők fogadják a kikapcsolódni vágyókat. Idén emelték ugyan a belépőjegyek árát, de nem sikerült megoldani a nemkívánatos vendégek belépését. Ugyanis 19 óráig kötelező jegyet váltani, utána pedig tömegesen érkeznek nagyobb csoportok, akik legtöbbször ruhástól fürdenek a medencékben. Emiatt minden évben háborognak a marosvásárhelyiek, akik belépőjegyet váltanak és kisgyermekekkel is szeretnék látogatni a városi adófizetők pénzéből fenntartott telepet. Kedden…

Continue reading

Egyéb kategória

Az Awake fesztivál városi kiadására várják az érdeklődőket a hétvégén

A marosvásárhelyi várban két színpaddal, Tápláld az elméd beszélgetésekkel, egyedi fényinstallációkkal várják a közönséget július 8-10 között délutánonként, de lesz bazár is, ahol egyedi ékszereket, ruhákat, használati tárgyakat lehet megnézni, megvásárolni. A szervezők tájékoztatása szerint pénteken vissza lehet nézni felvételről a 2018-ban a gernyeszegi Teleki Kastélyban tartott Awake fesztiválon fellépő Vita de Vie együttes koncertjét, amelyen a marosvásárhelyi filharmonikusokkal közösen kápráztatták el a közönséget. Szombaton 19 óra 30 perctől a nagyszínpadon  a Flatsharks, majd a JazzyBIT koncertezik,…

Continue reading

Egyéb kategória

Tovább tart az útlezárás a tartópillérek megerősítése miatt

A vasúti felüljáró szerkezeti elhasználódása mellett a tartópillérek mozgása jelentette azt a problémát, amelyet orvosolni kellett az újjáépítéssel. Noha lett volna lehetőség új pillérek elkészítésére is, a tervezés során a meglévők megerősítését, stabilizálását írták elő. Mivel az egyik pillér éppen az építmény legkritikusabb, vasútvonal fölötti szakaszánál található, most ennek megerősítése van folyamatban, ahol több fúrást kell elvégezni, és betont önteni. Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere szerint mivel gerendák leemelésének idejére lezárták a közúti a vasúti forgalmat…

Continue reading

Egyéb kategória

A félelem leküzdésében segít a Solidaris Egyesület gyerektábora

Két tábort szervez idén a Solidaris Egyesület, az elsőre, amelyre július18–23. között kerül sor, máris lehet iratkozni. A másodikat augusztus 15–20. között szervezik. Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület elnöke a Székelyhonnak elmondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel tavaly is kettőt szerveztek, és az idén is így lesz, a 7 és 14 év közötti gyerekek együtt táboroznak egy hétig. Azoknak, akik sehol nem nyaralnak Az ingyenes gyerektáborként hirdetett kirándulást nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal indították…

Continue reading

Egyéb kategória

Közel húsz, a Gyilkos-tónál táborozó gyermekhez vonultak ki a mentők

Mintegy húsz, a tónál táborozó gyermeknél jelentkeztek az ételmérgezés tünetei kedd este, ezért a hivatásos tűzoltóság gyergyószentmiklósi egységének elsősegély-nyújtó csapata és a Hargita Megyei Mentőszolgálat mellett a helyszínre riasztották a csíkszeredai tűzoltóság több sérült szállítására alkalmas különleges járművét is – közölte a Hargita megyei tűzoltóság. A 11 és 13 év közötti gyerekek állapotát egészségügyi szakemberek mérik fel, egyelőre mindannyian visszautasították a kórházba szállítást – közölte kevéssel 23 óra után a tűzoltóság. Jelenleg folyamatban van a…

Continue reading

Egyéb kategória

Harc a szúnyogok és kullancsok ellen: pénz és szervezés kérdése

Marosvásárhelyen idén nyáron még nem volt szúnyog- és kullancsirtás, holott a kisgyermekes szülők már májusban jelezték, hogy játszótereken, parkokban, de a Víkendtelepen is sok a kullancs. Áprilisban a városháza sajtószóvivője azt nyilatkozta, folyamatban van a közbeszerzés és egyéves szerződés akarnak kötni egy céggel, aki vállalja a rovar- és rágcsálóirtást, a közterek fertőtlenítését. Vásárhelyen csak a Somostetőn Hétvégén a marosvásárhelyi állatkert közösségi oldalán jelent meg egy hirdetés, hogy hétfőn, kedden és szerdán este hét órától lezárják…

Continue reading