Egyéb kategória

Tudományos újdonságok a székelyudvarhelyi diákoktól

Összesen kilenc projektet mutattak be a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) által megrendezett Heuréka 5.0 elnevezésű program keretein belül csütörtök délután. Nagy-Molnár Tamara programfelelős elmondása szerint szeptemberben olyan 5–12. osztályos diákok jelentkezhettek, akik érdeklődnek a tudomány, technológia vagy a művészetek iránt, vezetőik pedig tanáraik vagy a témában jártas személyek voltak, akik a tervezésben, kivitelezésben, valamint a kiállításban is segítették a diákokat. A projektet közel harminc székelyudvarhelyi vállalkozás, illetve a Román-Amerikai Alapítvány (RAF) támogatta, így a kilenc ötletre egyenként…

Continue reading

Egyéb kategória

Ágyúkkal a jégeső ellen: kilőtték a rakétákat a legutóbbi vihar előtt

Az elmúlt időszakban többször volt Maros és Hargita megyében egyaránt viharra, jégesőre figyelmeztető, sárga jelzésű riasztás. Volt, amikor az erős szél okozott jelentős károkat, szerdán pedig Szentegyháza egy kisebb részét verte el a jégeső. Nagy István meteorológus segített megérteni, hogyan is keletkezik a jégeső, és miért lehetséges, hogy egy településen belül sem ugyanolyan mértékű a pusztítás. Mint mondta, 3000–5000 méter magasban mínusz 50 Celsius-fokos hideg van, a talaj felszínén viszont meleg, a nagy páratartalmú levegő felfelé áramlik,…

Continue reading

Egyéb kategória

Kedvezmény a Csereháton: kétszeres levonást alkalmaznak az ANL-lakások árainál

Törvényhozói szerkesztési bakira hivatkozva a székelyudvarhelyi önkormányzat az ország több településével ellentétben korábban nem a tavaly novemberben országosan kiközölt szabályzat szerint számolta ki a csereháti ifjúsági lakásoka árait. Amint korábban írtuk, az ingatlanok elértéktelenedésének (amortizáció) levonása ügyében volt értetlenség, hiszen – Venczel Attila székelyudvarhelyi főjegyző szerint – a novemberben megjelent kormányhatározatban volt egy hiba, ami miatt kérdéses volt, hogyan kell az eladási árakat helyesen kiszámolni. Tisztázták a helyzetet A vonatkozó jogszabály meghatározta, hogy a bér…

Continue reading

Egyéb kategória

Barabási Albert-László rejtett mintázatokról szóló kiállítása érkezik a Csíki Székely Múzeumba

„A hálózatkutatás és hálózati vizualizáció az elmúlt évek, évtizedek egyik legígéretesebb tudományos módszertani újdonsága, egy olyan új tanulási modell, amely hatékony eszköznek bizonyult a kulturális, társadalmi jelenségek, így a képzőművészeti színtér vizsgálatához is. A BarabásiLab (a Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontja) tevékenységének célja az, hogy kiderítse, hogyan néznek ki, hogyan fejlődnek és hogyan befolyásolják a hálózatok a komplex rendszerek megértését. A Rejtett mintázatok Barabási Albert-Lászlónak a hálózatkutatás művészeti ábrázolásával debütáló kiállítása. Ez a tárlat több…

Continue reading

Egyéb kategória

Székely gazdák tízezrei igényelték már a támogatást

A várakozásoknak megfelelően halad az egységes mezőgazdasági támogatások igénylése Hargita megyében, nincs tumultus a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) az igénylési időszak vége felé közeledve – tájékoztatott Haschi András, az intézmény vezetője. Tolongásra nem is számítanak, hiszen naponta átlagban hatszáz kérést iktatnak, és ez úgy van beütemezve, hogy a kérelmezési periódus végére, azaz május 16-ig minden kérést be tudjanak nyújtani az ügynökséghez a gazdák – fűzte hozzá. Hargita megyében az előző évi…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem lehet kifogás, hogy nincs időm – villámcsődületen népszerűsítették az olvasást

A marosvásárhelyi vár kedden, késő délután könyvvel a kezükben érkező emberekkel telt meg, akik egy-egy pokrócon, zöld fűben, lépcsőn ülve, állva olvastak. Erre kérték ugyanis őket a debütáló KULT Alternatív Kulturális Fesztivál szervezői, akik a májusban esedékes fesztiválon is nagy hangsúlyt fektetnek majd az olvasást népszerűsítő és az irodalmi programokra. Meghívott lesz például a fesztiválon az RTL Klub híradós műsorvezetője, Szabados Ágnes, aki a Nincs időm olvasni kihívással, a Mutasd a könyvespolcod műsorával, a saját…

Continue reading

Egyéb kategória

Első a biztonság – több módon is lassítani fogják a Korondon áthaladó forgalmat

Noha a gyalogosbiztonság erősítése miatt korábban okosátjárókat szerettek volna létesíteni a 13A jelzésű országút Korondon áthaladó szakaszán, ez technikai okok miatt egyelőre elmarad – tudtuk meg Katona Mihály korondi polgármestertől. Mint mondta, ehelyett az országos útügyi igazgatóság Hargita megyei kirendeltségének vezetőivel egyeztetve úgy döntöttek, hogy villogó fényjelzéssel ellátott gyalogos átjáróra figyelmeztető táblákat, ugyanakkor elektromos sebességmérő táblákat helyeznek el az út mentén. Ezeket ki is helyezték, sőt a polgármester szerint már most megfigyelhető, hogy óvatosabban közlekednek…

Continue reading

Egyéb kategória

Néhány lakó nem fizette időben a számlát, az egész tömbházban elzárták a vizet

A hat tömbházban az elmúlt időszakban több mint 500 ezer lejes tartozás gyűlt fel, a Közüzemek szolgáltató első lépésben fizetési felszólításokat függesztett ki, majd mivel az adósok nem reagáltak, április 28-án elzárták a vízcsapokat. A döntés felháborította azokat a lakókat, akik naprakészen fizették a számlákat, ám az adós szomszédaik miatt víz nélkül maradtak. A polgármesteri hivatal közbenjárására végül újraindították a szolgáltatást, ám csak ideiglenesen tettek engedményt, a szolgáltató szerint csak akkor szavatolják hosszútávon a vizet,…

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyon elkelne az autós közlekedés újraértékelése a székelyföldi városokban

Csíkszeredában újabban a vasúti felüljáró híd újjáépítési munkálatai miatt megváltozott forgalom okoz némi nehézséget a közlekedésben az érintett szakaszokon, ezt leszámítva azonban még akadnak olyan útkereszteződései a városnak, ahol elkelne a forgalomirányítás. A városi forgalom jellemzőiről, a problémásabb útkereszteződésekről két közlekedésben jártas sofőriskolai oktatót kérdeztünk. Préda Szilárd, az egyik csíkszeredai sofőriskola vezetője érdeklődésünkre felsorolt néhány olyan helyszínt a városban, ahol szerinte érdemes lenne valamilyen formában hatékonyabbá tenni a forgalmat. Mint magyarázta, a Kossuth Lajos utca…

Continue reading

Egyéb kategória

Családi majális a Maros-parton

Kisgyerekes családok, idősek és fiatalok sétáltak ki vasárnap a Maros-partra, ahol egésznapos majálison vehettek részt, ingyen ehettek a különböző receptek szerint készült gulyásokból, és élvezhették a színpadi fellépők előadásait. A gulyásfőzőversenyre benevezett csapatok számára a városháza biztosította a tűzifát, a sertéshúst és kenyeret. Amint Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója a Székelyhonnak elmondta, az infrastruktúráról – színpad, hangosítás, sátrak, padok és asztalok – az együttes műszaki osztálya gondoskodott. Hagyományos és titkos receptek Megkérdeztük néhány,…

Continue reading