Egyéb kategória

Hargita megyei önkéntes tűzoltók is segítenek a menekülteknek

Kisbuszaikkal repterekre, szálláshelyekre és a környező országok határaihoz szállították szerdán a Hargita megyei önkéntes tűzoltók az ukrajnai háború elöl menekülőket – olvasható a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Mint írják, a Hargita Megye Tanácsa által támogatott akcióban – szervezetük mellett – a máréfalvi, a tusnádfürdői és a szentegyházi egységek biztosítottak buszokat. Négy autóval, összesen öt önkéntes indult útnak a szeretvásári határátkelőhöz. Gyűjtést szerveznek A szervezet közli, hogy kapcsolatban áll a határ…

Continue reading

Egyéb kategória

Két hétig újították fel az intenzív terápiás kórtermet

Mint a kórház sajtószóvivője, Mariana Negoiță elmondta, a termet kifestették, speciális, baktériumellenes bevonatú csempéket helyeztek el a falakra. Emellett kicserélték a lámpatesteket, a konnektorokat, légkondicionáló berendezést szereltek, és átalakították a bejárati ajtót is, hogy könnyebben lehessen bevinni a betegeket az intenzív terápiára. Hozzátette, a két hétig tartó munkálatokat kedden fejezték be, így szerdán már fogadni tudták a súlyos állapotban levő vagy operáción átesett betegeket.

Continue reading

Egyéb kategória

Áremelésre drágítás?

{L1} Már hatodik napja dúlnak a harcok Ukrajnában, és egyre több nemzetközi szakember kongatja meg a vészharangot arra vonatkozóan, hogy a háború egyik hatásaként számítani lehet a termékek és szolgáltatások árának világpiaci emelkedésére. Romániában fokozottan tart a drágulásoktól a lakosság, hiszen az elmúlt időszakban már enélkül is jelentős mértékben emelkedett például az energiahordozók, az élelmiszerek és az üzemanyag ára, a további drágítások pedig sokakat kilátástalan helyzetbe sodorhatnának. Az újabb áremelkedések viszont mégis bekövetkezhetnek, ám ennek…

Continue reading

Egyéb kategória

Elfogadták Gyergyószentmiklós idei költségvetését

Az ülésen Csergő Tibor polgármester immár hivatalos formában is bemutathatta a képviselő-testületnek a költségvetési számokat, a működésre, fizetésekre és beruházásokra szánt összegeket, megjegyezve, hogy ez egy flexibilis költségvetés kell legyen, további forrásokra lesz szükség ahhoz, hogy mindez teljesülhessen is. Tízmilliós hitelre van szükség a beruházások önrészeinek biztosításához, de még nem biztos, hogy ezt sikerül majd megszerezni – mondta. A beruházási lista főbb és legnagyobb értékű tételei a korábbi években elkezdődött beruházások folytatását jelentik (ivóvízhálózat és…

Continue reading

Egyéb kategória

Pár képpárban február

{M1} A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztályán történt fertőzés és annak következményei, ahogy a kórházat fenntartó Hargita megyei önkormányzat láttatta, illetve amire a közvélemény kíváncsi volt. Borboly Csaba megyeitanács-elnök olyan közleményt „okézott le”, amely elkerüli megemlíteni, hogy három beteg véglegesen elveszítette látását az egyik szemére a fertőzés miatt. A súlyos következmény azonban hamar kiderült, és végigsöpört nemcsak a helyi, hanem az országos médián. A botrány szinte az egész hónapot felölelte, az elkendőzést követő beismerés,…

Continue reading

Egyéb kategória

Dohánygyári tervek – közösen a lakossággal

A dohánygyár 3,2 hektáros területén több ingatlan van, ezek közül több ipari műemléknek minősül, ezeknek szeretnének a lakossági konzultáció során rendeltetést találni. Az egykori gyár 1950-es években épült hátulsó szárnyában múzeumot terveznek, ahol interaktív eszközökkel idézik meg, milyen volt az élet a kommunizmusban. Ezt a múzeumot a városközpontban levő, lerobbant állapotú Szakszervezetek Művelődési Házában rendezte volna be a városvezetés, de annak a tulajdonjogát még nem sikerült megszerezni az államtól. Az Országos Helyreállítási Terv alapjaiból 9,5…

Continue reading

Egyéb kategória

Antal Lóránt ünnepel

Bízott benne, hogy nyertesként kerül ki a versenyből, de azért ő maga is izgult a leadott voksok számlálásának idején – fejtette ki lapunknak Antal Lóránt, az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének újonnan megválasztott elnöke. Mint mondta, nem feledkezett meg a kampányban tett ígéreteiről, így hétfőtől már azon fog dolgozni, hogy elérje a szemléletváltást a szervezeten belül, ugyanakkor nyitottá tegye azt a közért tenni akaró személyek számára. Korábbi ellenfelével is hajlandó tárgyalni a közös munkáról. Külön örült annak,…

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyrészt ingyenes, de hosszas procedúra a villamoshálózathoz történő csatlakozás

{L1} Az utóbbi két évben hozott törvénymódosítások alapjaiban rengették meg azt a korábbi, a fogyasztók számára rendkívül kedvezőtlen rendszert, amelyben az elektromos hálózatra csatlakozni kívánó új fogyasztó teljesen ki volt szolgáltatva az áramelosztónak, mert neki kellett fizetnie a csatlakoztatás összes költségét, és türelmesen várnia a munkálat elvégzésére. A hónapokra, akár egy évre is kinyúló folyamat egyszerűsítése, gyorsítása, illetve a fogyasztók érdekében hozott európai uniós előírásoknak való megfelelés céljával először 2020-ban a 155-ös számú törvény tette…

Continue reading

Egyéb kategória

A koronavírus-járvány a kötelező vakcinák iránti bizalmat is megingatta

{L1} A csökkenő oltási lefedettség jelensége nem újkeletű, Romániában már több mint tíz éve megfigyelhető, de a jelenség az utóbbi hónapokban, a koronavírus elleni vakcinák körüli vita nyomán erősödött fel. Egyre gyakrabban utasítják el egyes szülők az eddig elfogadott gyermekvakcinákat is. Ne „dr. Google”-től kérjenek tanácsot Mihai Craiu, a bukaresti Alfred Rusescu intézet pediátriai osztályának vezetője szerint a jelenség mögött a koronavírus-járvány által felkorbácsolt érzelmek, az ál- és rémhírek, egyes, orvosi képzettség nélküli egyének nyilatkozatai,…

Continue reading

Egyéb kategória

Évismétlés, az iskolai felzárkóztatás utolsó eszköze

„A pedagógiai gyakorlatban az évismétlés szerepel mint javasolható eljárás a tanuló megfelelőbb felzárkóztatására, és szándékosan nem használtam a buktatás kifejezést, mert ahhoz negatív kép társul. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a buktatással nem javítunk a gyermek helyzetén” – mondta Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szakmai alelnöke, hozzátéve, hogy a pedagógusok rendelkezésére ezen kívül számos más módszer áll arra, hogy a gyermeket a képességeihez mérten oktassák és értékeljék.  Ilyenek lehetnek többek között különböző felzárkóztató vagy elmélyítő…

Continue reading