Egyéb kategória

Éjfélig tarthatnak nyitva a bárok, kávézók

A lazító intézkedésekről Florin Cîțu miniszterelnök és Raed Arafat, a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője számolt be péntek esti sajtótájékoztatóján. A kormányfő előrebocsátotta: az enyhítések június elsejéig érvényesek, azután további lazítások várhatóak. Az elfogadott kormányhatározat szerint törlik a szabadtéri maszkviselés kötelezettségét, ugyanakkor a zsúfolt helyszíneken – piacokon, vásárokban – továbbra is hordani kell majd. Emellett megszűnik az éjszakai kijárási tilalom, ami azt is maga után vonja, hogy a boltok nyitvatartási idejét sem korlátozzák tovább, vagyis tetszőleges időpontig nyitva tarthatnak, nem kell…

Continue reading

Egyéb kategória

Orvoslakásokat adtak át Borszéken a magyar jövőért

Nagyon fontos, hogy a beteg magyar embereket azonos nemzetiségű orvosok kezeljék, akik megértik a panaszaikat, érzéseiket. Ez csak úgy lehetséges, ha a magyar orvostársadalom megmarad Erdélyben. Ez az egyik célja az ilyen lakások építésének – hangsúlyozta az átadási ünnepségen felszólaló Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette, 2013-ban, amikor az első ilyen építkezésről döntöttek, azt a célt fogalmazták meg: hozzájáruljanak ahhoz, hogy az erdélyi értelmiség a szülőföldjén maradjon, az elvándorlást megállíthassák. Fontos, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Tesztelés a patikákban: nehéz megfelelni az előírásoknak

A Maros Megyei Gyógyszerészek Kollégiuma által készített felmérés szerint a megyei gyógyszertárak csupán 15 százaléka jelezte, hogy vállalni tudná az antigén alapú koronavírus-tesztek elvégzését. A kollégium elnöke, Nicoleta Logigan arról számolt be, hogy a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a gyógyszertárakban nincs akkora hely, hogy külön is ki lehessen alakítani tesztelésre alkalmas felületet. Az előírások szerint ugyanis külön helyet kell erre biztosítani, továbbá ki kell jelölni, hogy a tesztelésre érkezők hol térnek be a patikába…

Continue reading

Egyéb kategória

Ingyenesen telekkönyveznek Zetelaka és Kászonaltíz községekben

Összesen egymillió euró európai uniós forrásért pályázott sikeresen az Országos Kataszteri Hivatal, amelyből ingyenesen biztosítják a telekkönyvezéseket – beleértve a bennvalókat, az erdőket és a mezőket is – a tulajdonosok számára Kászonaltíz és Zetelaka község adminisztratív területén – jelezte lapunknak Nagy Attila, utóbbi község polgármestere. Mint mondta, az önkormányzat ezt ugyan nem kérte hivatalosan, de úgy gondolják, hogy a projekt egy jó lehetőség az embereknek, hogy az ingatlanjuk teljes értékű tulajdonosaivá váljanak. A kataszteri hivatal…

Continue reading

Egyéb kategória

Újra ezer alá csökkent a napi esetszám

Koronavírus helyzet május 12-én Székelyhon Románia Hargita 8159 (+19) Országos 1 068 817 (+930) Kovászna 8393 (+46) Elhunyt 29 233 (+98) Maros 23 679 (+30) Gyógyult 1 018 642 (+1595) Az elmúlt huszonnégy órában 930 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, az új esetekkel 1 068 817-re nőtt a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma. Szerdáig 8 558 927 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel az országban, 35 543-at az elmúlt egy napban végeztek el, a fertőzöttségi arány…

Continue reading

Egyéb kategória

Közel harminccal csökkent a kórházban ápolt fertőzöttek száma Hargita megyében

Tizenkilenc új koronavírus-fertőzést igazoltak szerdán Hargita megyében, ezzel 8159-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Egy nappal korábban 18 beteget regisztráltak. Emellett öt újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 407 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal. Gyógyultnak 21 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 7466-an győzték le a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés…

Continue reading

Egyéb kategória

Buszra várva, tekerve tölteni a telefont

A Lego gyár egyik alapítványa, a First Lego League nemzetközi versenyt szervez, amelyhez a marosvásárhelyi Forcamp Egyesülethez járó gyerekek is csatlakoztak, és találmányukkal meg is nyerték a kolozsvári regionális versenyt, ezután következik az országos döntő, majd a nemzetközi versenyek – részletezte Bartha Gergely, az egyesület vezetője. A versenyfelhívás egy olyan projektből állt, amelynek az idei tematikája az volt, hogy olyan innovációt hozzanak létre a gyerekek, amellyel megmozgatják az embereket, ráveszik a sportolásra. Mint hozzátette, mivel mindenki…

Continue reading

Egyéb kategória

Lefoglalták a szemetet szállító szekeret, jókora bírságot is kiróttak

A környezetőrséget a helyi önkormányzat tájékoztatta, hogy a faluban egy személy szekérrel háztartási hulladékot szállít, textil-, és műanyag is volt a szemét között. A környezetőrség képviselői a rendőrökkel érkeztek a helyszínre a hétvégén, a szemetet szállító szekeret elkobozták, és 30 ezer lejes bírságot róttak ki. A hulladékot átadják egy szemétszállító szakcégnek. Oltszemen kevesebb mint egy hónap alatt ez a második tetemes bírság szemetelésért, április végén szintén egy szekérnyi hulladékért bírságoltak 30 ezer lejre. A környezetőrség…

Continue reading

Egyéb kategória

Kedvezményeket biztosítanak a többgyermekes családoknak Csíkszeredában

A kulturális- és sportrendezvények, illetve az egyházak támogatására elkülönített költségvetési keretből történő pályáztatást szabályozzák azok a dokumentumok, amelyeket hétfői soron kívüli ülésén fogadott el a csíkszeredai önkormányzat: az odaítélési eljárásra, a támogatás módszertanára is vonatkoznak, és tartalmazzák a kérelmezői tájékoztatót is. Szintén szavazott a testület az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások bérlése érdekében benyújtott kérések és a kritériumok alapján az igénylők elsőbbségi listájáról is. Az igénylési időszak áprilisban volt, összesen 69 kérés érkezett a…

Continue reading

Egyéb kategória

Borsos pénzbüntetés egy keresztelő miatt

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménybe szerint a rendőrök Zágonban járőröztek, amikor feltűnt nekik, hogy egy panzióban magánrendezvényt tartanak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy egy keresztelőt ünnepeltek 26 meghívott részvételével. A rendezvényt félbeszakították, a panzió éttermét kiürítették, a szervezőt és a meghívottakat összesen 7500 lejre bírságolták meg. A rendőrség közleményében hangsúlyozta, hogy a vállalkozás tulajdonosát áprilisban „kiképezték” arra vonatkozóan, hogy be kell tartania a járványügyi óvintézkedéseket.

Continue reading