Egyéb kategória

A szemét nem komposztálható

A több hete zajló tavaszi lombtalanítási akció során azt várták, hogy a komposztládákba kerülnek a tömbházak körüli zöld területekről a falevelek, elszáradt növényzet, avar és hasonlók. A ládákban viszont nem az van, aminek szánták, hanem mindenféle háztartási hulladék. A kezdeményezés tehát nem volt sikeres egyelőre. Len Emil alpolgármester ezért ismételten arra kéri a lakókat, hogy a műanyag, üveg, papír és vegyes hulladékgyűjtőkhöz hasonlóan a komposztládákat is használják rendeltetés szerint, mert a jelenlegi helyzet plusz munkát és költséget…

Continue reading

Egyéb kategória

Tizenöt háromszéki műemléképület szorul sürgős tatarozásra

A prefektúra honlapján közzétett jelentésükben az áll, hogy a háromszéki műemléképületek 80 százaléka magántulajdonban van, az állapotuk változó, leginkább azok vannak veszélyben, melyek tulajdonjoga még nem tisztázott, vagy lakatlanok. Sürgős javításra szorul többek között az árapataki Domokos-kúria, a kökösi faházak, a dálnoki Lázár-Beczásy udvarház, az aldobolyi Hollaky-kúria, a sepsiszentgyörgyi egykori vágóhíd épülete, a berecki Szent Miklós-templom, a Kovászna és Kommandó közötti ipartörténeti műemléknek számító sikló. A jelentésben pozitív példaként említik az olaszteleki Daniel kastélyt, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Színes zsákokkal segítik a szelektív hulladékgyűjtést

A szelektív hulladékgyűjtéssel a szeméttermelést 60 százalékkal szeretnék csökkenteni idén – jelezte Márk Endre, Szászrégen polgármestere, hozzátéve, hogy ugyanakkor a tiszta környezet és a jó minőségű levegő megőrzése is a célok között szerepel. Az észszerű hulladékgazdálkodás tudatosításáért Szászrégen Polgármesteri Hivatala szórólapokon tájékoztatja a lakosságot arról, hogy miként válogassák és tárolják a háztartásaikban keletkező szemetet, illetve azt a programot, amely szerint a szolgáltató hetente elszállítja a hulladékot. A szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges szemeteszsákokat, illetve azokat a szórólapokat,…

Continue reading

Egyéb kategória

Élőben a vörös vércsék fészke, a sáromberki gólyafészekben már van egy tojás

A Milvus Egyesület honlapján több jó hír olvasható. Az egyik a tavaly igen népszerű városi vörös vércse fészekkel kapcsolatos: ismét élőben lehet nézni a marosvásárhelyi tömbház tizedik emeletén feszkelő madápár életét ezen a linken. A városi vörös vércse pár fészkét ezentúl három hónapig követhetjük élő közvetítésben, a Marosvásárhelyen felszerelt webkamerán keresztül. Tavaly hat fiókát nevelt fel ez a kivételes vércse pár. A vércsérktől érdemes tudni, hogy az egerészölyv mellett a leggyakoribb hazai ragadozómadarunk. A zárt erdők,…

Continue reading

Egyéb kategória

Csíkszeredai ételszentelés a román sajtóban

Hit és civilizáció – ezekkel a címszavakkal indítja a csíkszeredai ételszentelésről szóló tudósítását a Libertatea, kiemelve, hogy az összegyűlt hívek milyen fegyelmezetten sorakoztak fel a húsvétvasárnapi eseményen. Beszámoltak a járványhelyzet miatt kibővített helyszínről, emberek ezreiről, idéztek Darvas-Kozma József plébánostól, és a tudósítás végén még azt is hozzátették, hogy a liturgia végén felcsendült a magyar, illetve a székely himnusz, sőt a hívek egy része székely és magyar szimbólumokkal díszítette fel a kosarakat. Respekt! – kezdődik tömören…

Continue reading

Egyéb kategória

Tovább csökkent az esetszám, a többi mutató viszont romlott Hargita megyében

Tizenhat új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében, ezzel 7159-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett két újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 327 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal. Gyógyultnak nyolc személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 6393-an győzték le a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 159,…

Continue reading

Egyéb kategória

Húsvéti üdvözlet magyarul is, iohannisos kiejtéssel – videó

Klaus Iohannis áldott ünnepeket, megértést és bőséget kívánt azoknak, akik ezen a héten ünneplik a húsvéti ünnepeket. „Ebben a periódusban minden korábbinál nagyobb szükségünk van arra a hitre és reménységre, amelyet a feltámadás fénye nyújt nekünk. Már több mint egy éve, hogy a koronavírus-járvány nehezíti az életünket, de együtt, vigyázva egészségünkre és megvédve szeretteinket, legyőzzük ezeket a nehéz pillanatokat. Köszönöm, hogy szolidaritásról és felelősségtudatról tettek tanúbizonyságot ebben az időszakban” – mondja az államfő az Államelnöki Hivatal…

Continue reading

Egyéb kategória

A gyermekgondozás szempontjából is kivételes helyzetben van Románia

A három évesnél fiatalabb gyermekek gondozását vizsgálta frissen közzétett elemzésében az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat. A 2019-es adatokra épülő összesítés arról nyújt egy általános képet, hogy a különböző tagállamokban élő szülők miként oldják meg a kisgyermekek felügyeletét. Három kategóriára bontva vizsgálták a kérdést: annak jártak utána, hogy az egyes országokban a szülők mekkora arányban gondozzák saját maguk a gyerekeket, hányan döntenek az intézményi ellátás mellett, illetve hányan választanak más megoldásokat. Utóbbi kategóriába tartoznak…

Continue reading

Egyéb kategória

Már nem csak a paradicsomtermelők kapnak kormánytámogatást

Néhány évvel ezelőtt kezdődött el Romániában az úgynevezett paradicsom program, amelyen keresztül évi háromezer euróval támogatta a kormány azokat a gazdákat, akik legalább 10 áras területen paradicsomot termesztettek az április–május vagy november 1.– december 20. közötti időszakban. A program célja az volt, hogy szezonon kívül is lehessen vásárolni hazai termesztésű zöldségeket, ne kelljen importálni. A támogatás hatására tavaly már 12 gazda termesztett eredményesen fóliaházas paradicsomot Hargita megyében, de a szakemberek már akkor arról beszéltek, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

Sok volt a dudaszó, bírságot kaptak a tiltakozó autósok Sepsiszentgyörgyön

Körülbelül harminc személygépkocsi vonult fel szervezetten Sepsiszentgyörgy utcáin csütörtökön, a sofőrök pedig dudálással fejezték ki a megszorításokkal szembeni nemtetszésüket. A rendőrség túlzott dudahasználatért eddig hat pénzbírságot rótt ki, összesen 2900 lej értékben. A vizsgálatokat folytatják a többi résztvevő azonosítása érdekében – közölte pénteken a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Continue reading