Egyéb kategória

Sokba került a gyenge első félidő a magyar válogatottnak

A törökök elleni csütörtöki idegenbeli siker után egy sokkal határozottabb orosz csapattal találkozott a magyar válogatott vasárnap este az ürességtől kongó Puskás Arénában, és ezúttal csak helyenként tudott igazán felnőni a feladathoz. A mérkőzés első lehetőségei még a magyarok előtt adódtak, ezután azonban az ellenfél volt veszélyesebb, Mirancsuk előbb kihagyta ziccerét, másodszor viszont már nem hibázott, gyorsan végigvitt akció végén az első negyedóra lejártával vezetést szerzett az oroszoknak. A magyar játékosok hiába birtokolták többet a…

Continue reading

Egyéb kategória

Három földrészről kapott ellenfelet a magyar válogatott a férfi kézi vb-n

Ez lesz az első torna, amelyen már 32 csapat szerepel. Ezek közül harmincnak a kiléte már ismert, a maradék két együttes az észak-amerikai és karibi, illetve a közép- és dél-amerikai térségből kerül majd ki. Minden csoportból az első három jut tovább a középdöntőbe, az utolsó helyezettek az alsóházban folytatják szereplésüket. A felsőházban négy hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, mindegyikből az első kettő jut a negyeddöntőbe. A mérkőzéseknek Kairó két csarnoka, valamint Gíza és Alexandria ad…

Continue reading

Egyéb kategória

Pontot rabolt a Craiova Csíkszeredából

Nézők nélkül zajlott, de több tévétársaság és rádióadó is élőben közvetítette a székelyföldi gárda szombat esti mérkőzését, amelyen kiváló gyepszőnyegű pálya fogadta a csapatokat, a kerítésen kívülről és a közeli tömbházak erkélyeiről pedig közel 300-an követték a találkozót. Köztük voltak a Lokálpatrióták, a csíki szurkolói csoportosulás az elejétől végig biztatta kedvenceit, a végén pedig közösen elénekelték a Székely Himnuszt. Bár az első percekben a vendégek kezdeményeztek többet, gólt mégis az FK lőtt: a 12. percben…

Continue reading

Egyéb kategória

Elherdált két pontot a román válogatott

Pénteken este hazai környezetben, a bukaresti Nemzeti Arénában indította a labdarúgó Nemzetek Ligája új kiírását a román válogatott, az ellenfél Észak-Írország volt. A kispadon debütál a szövetségi kapitány, Mirel Rădoi. Az első negyedórában nem sok minden történt, óvatosan kezdett mindkét csapat. A kezdeményezést a házigazda ragadta meg, fokozatosan átvette az irányítást, két kisebb lehetőséget követően a 25. percben Pușcaș volt jókor, jó helyen: egy szabadrúgás után az északírek nem tudtak felszabadítani, a kipattanót közelről pofozta…

Continue reading

Egyéb kategória

Jócskán megcsappant a Magyarországra tartó buszjáratok száma

A román állami vasúttársaság (CFR) nemzetközi járatokért felelős brassói irodájánál érdeklődve megtudtuk, a szeptember elsejei beutazási korlátozások nem érintették a menetrend szerinti, magyar fővárosba tartó járatokat. Továbbra is csak a Brassó–Budapest közötti Corona InterCity vonat jár, a Hargita IC szerelvény egyelőre nem kerül vissza a naptárba. Az illetékes elmondta, két negatív koronavírusteszt meglétével lehet csak átlépni a román–magyar határt. Mivel jelenleg pályamunkák zajlanak a határ magyarországi oldalán, így a szerelvény kerülő útvonalon ér Budapestre, többek között Debrecent is…

Continue reading

Egyéb kategória

Szoboszlai pazar szabadrúgásgólja győzelmet ért a magyaroknak

Az első félidőben remek támadójátékot láthattunk a magyar játékosok részéről, akik egyértelmű mezőnyfölényben voltak. Számos helyzetet dolgoztak ki, Szoboszlai és Holender lövéseinél kétszer is a kapufa akadályozta meg őket a gólszerzésben. A folytatásban szorosabb volt a játék, de ismét a magyar csapat előtt adódott nagyobb lehetőség, Orbán fejesénél bravúrral védett a házigazdák kapusa. A magyarok végül megszerezték a győztes gólt, tíz perccel a vége előtt Szoboszlai Dominik 30 méteres szabadrúgásánál a kapufáról ezúttal befelé pattant…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem úgy van most, mint volt régen – jutalomképzés népdaléneklőknek

Nem úgy van most, mint volt régen mottóval, oktatóik ajánlásával várta Székelyudvarhelyre a Legato Egyesület a tíz válogatott képességű tanítványt, hogy csiszolják tudásukat. Az első két hasonló továbbképzést csak a Nyitnikék énekegyüttes tagjainak tartották, idén viszont kiszélesítették a meghívottak körét, hogy más népdaléneklő gyermekek is részesüljenek az élményből, tudásból. Sok tánctáborban, iskolában folyik népdaloktatás, a Legato Egyesület immár harmadik intenzív továbbképzése viszont egyedi vidékünkön: négy napon át délelőtt és délután énekelnek, autentikus felvételek alapján elemzik…

Continue reading

Egyéb kategória

Káosz helyett rendet akar az RMDSZ

Itthon kell jövőt teremteni, amit csak közösen lehet megtenni – jelentette ki Borboly Csaba, a párt megyei tanácselnökjelöltje. Rámutatott, az RMDSZ mindig csapatban dolgozott, és hisz abban, hogy a problémákat helyi, megyei és parlamenti összefogással lehet orvosolni. Ő egyebek mellett a gazdasági, turisztikai, egészségügyi és infrastrukturális fejlesztések fontosságát hangsúlyozta. Közölte, az ebbéli megvalósításokat a korábbiakban is az autonómia jegyében eszközölték. Vállvetve dolgozni Hargita megye három térségének összefogása a megerősödésünk kulcsa, amelyben vezető szerepe van Csíkszeredának,…

Continue reading

Egyéb kategória

Huszonhárom új koronavírus-fertőzött Háromszéken

Egy sepsiszentgyörgyi idős asszony elhunyt, esetében az elhalálozás után érkezett vissza a koronavírus-teszt pozitív eredménye. A 86 éves asszony a tüdőbetegségek osztályára volt beutalva, onnan került át az intenzív terápiára kétoldali tüdőgyulladással. Kórelőzményében Parkinson-kór és májelégtelenség is szerepelt. Jelenleg intézményes karanténban, kórházakban 92 háromszékit kezelnek, további 208 személy van lakhelyi elkülönítésben. Az ellenőrzések során két személyt összesen ezer lejre bírságoltak meg, további öt személy összesen 1460 lej pénzbüntetést kell kifizessen, egy személyt pedig figyelmeztetésbe részesítettek.

Continue reading

Egyéb kategória

Vasárnapi játéknapra időzítették a Sepsi OSK következő bajnokiját

A válogatottak mérkőzései miatt szűk két hétig szünetel az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság. A liga keddi közlése szerint az alapszakasz harmadik fordulója szeptember 11-én az FC Argeș–Aradi UTA bajnokival kezdődik. Az újoncok csatája után péntek este a Dinamo és az FC Botoșani is összecsap. A Sepsi OSK gyurgyevói vendégjátékát vasárnapra időzítették. A két forduló után egy ponttal álló sepsiszentgyörgyi csapat szeptember 13-án 18 óra 30 perces kezdéssel játszik a bajnokságot két vereséggel kezdő Astrával. Szintén vasárnap, főműsoridőben…

Continue reading