Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie. A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen…