Egyéb kategória

Önkéntes csemeteültetés a csíkszeredai ifjúsági parkban

A parkban maréknyi lelkes önkéntes gyűlt össze, a férfiak gödörásással, a nők és gyerekek pedig az ültetéssel és locsolással voltak elfoglalva. „Három-négy méter távolságra ültettük egymástól a lucfenyőcsemetéket, mindegyik gödörbe kettőt, hogy legalább egyikük megéljen. Köves, nehezen ásható volt a talaj, de jól haladtunk” – mondta el lapunknak Tosa Miklós szervező, akit nem keserített el, hogy olykor alig van érdeklődés a hasonló akciók iránt. „Tudom, hogy következő alkalommal többen fognak jönni. Szerencsére vannak olyanok, akiknek fontos,…

Continue reading

Egyéb kategória

Bundesliga: gálázott Brémában a Leverkusen

A Werder Bremen a kiesőzónában, míg a Leverkusen az ötödik helyen tanyázott, amikor márciusban a világjárvány miatt a német labdarúgó-bajnokságban is felfüggesztették a meccseket. A mezőnyből a leggyengébb védelemmel és az egyik leggyengébb támadósorral rendelkező zöld-fehérek és az élbolyhoz tartozó „gyógyszergyáriak” mérkőzése gólgazdag csatát ígért, és hozott is. A Leverkusen teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, a hazaiak elképesztő védelmi hibákkal könyítették meg az esélyesek dolgát. Kai Havertz, a vendégek fiatal titánja már az…

Continue reading

Egyéb kategória

Ne menjenek tömegesen a hívek idén pünkösdkor Csíksomlyóra

E döntés értelmében a ferences testvérek arra kérik a zarándok testvéreket, hogy idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem „szívünk zarándoklatával kapcsolódjanak be” az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. Arra kérik a híveket, hogy ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán, továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió. A ferences testvérek ugyanakkor arra kérik azokat, akik…

Continue reading

Egyéb kategória

Ragályra nincs pirula, csak kontumác

Járványok, tömeges, teljes vidékek lakosságát kipusztító fertőzések emléke az emberiség egész történelmét átszövik. A Bibliában gyakorta a tisztátalanság szóval jelölték a bőrfelszíni vagy fekélyes ragályokat. Ragály szavunk pedig egyszerre jelenti, hogy átragad, sőt el is ragadhat az életből. Ha a felbukkanó vírusokkal szemben ma is nehezen kerül eszközünk, a régi korok emberénél még inkább így volt. A láthatatlan ellenféllel esélytelen volt a küzdelem. A babonák, amulettek, magukon viselt szakrális tárgyak, a ráolvasások hatástalannak bizonyultak a…

Continue reading

Egyéb kategória

Békeidő: csíki lány is szerepet kapott a legújabb magyar nagyjátékfilmben

Molnár Enikő a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televizió karának színész szakán szerzett diplomát. Jelenleg Budapesten él, szabadúszó színészként vállal feladatokat, beszédtechnikát tanít, valamint drámapedagógiával is foglalkozik. „A beszédtechnika mindig is foglalkoztatott, a drámapedagógia nemrég szűrődött be az életembe. Elképesztő, hogy milyen sok fejlődési területet fejleszt ez a módszer, lenyűgöz az, ahogy színházi formákat használva, tapasztalás útján igen fontos problémákat tudunk megközelíteni és a megértés útjára terelni. Ezek a foglalkozások valamilyen formában mind kapcsolódnak a színházhoz.…

Continue reading

Egyéb kategória

Bármikor elhagyhatják otthonukat a 65 év fölöttiek

A nyilatkozatokra azonban nincs szükség a nagyvárosok metropolisz-övezetében található települések között. A dokumentumok kézzel is megírhatók és a dátumot is javítani lehet rajtuk, amennyiben az úticél és útvonal ugyanaz marad – magyarázta a GCS az Agerpres beszámolója szerint. Amennyiben valakinek sürgősen el kell mennie egy más településen található bankba, mert a tranzakciót nem tudja online lebonyolítani, a nyilatkozaton a 11-es pontot (egyéb indokolt okok) kell bejelölnie az utazás indokaként. A vidéken élők is a 11-es…

Continue reading

Egyéb kategória

1100-hoz közelít a koronavírus romániai áldozatainak száma

Az elhunytak 52 és 87 év közöttiek, két nő, 11 férfi. Mindannyian más betegségekben is szenvedtek. Meghalt egy 86 éves, Fehér megyei férfi, egy 79 éves, Gorj megyei nő, egy egy 66 éves, Brassó megyei férfi, egy 74 éves, Temes megyei férfi, egy 62 éves, Prahova megyei férfi, egy 60 éves, Hunyad megyei férfi, egy 66 éves, Suceava megyei férfi, egy 64 éves, Bákó megyei férfi, egy 65 éves, Suceava megyei férfi, egy 62 éves,…

Continue reading

Egyéb kategória

Pénz van, mégis stagnál a rekordösszegű beruházás Udvarhelyszéken

„Lassan nem a koronavírus, hanem a por fog megölni minket, annyira rossz állapotban van a 137 A jelzésű megyei út, amely Kányád és Székelypetek között található” – fogalmazott Kerekes Edit, helyi lakos. Mint mondta, évek óta várja, hogy leaszfaltozzák az utat, amely nagyon kigödrösödött, ráadásul az arra járó teherautók miatt meg is süllyedt több helyen. Noha két éve egy nagy összegű európai uniós pályázatot is nyert Hargita Megye Tanácsa, amelynek részeként az említett szakaszt is…

Continue reading

Egyéb kategória

Betonfallal választották el a menetirányokat Csíkszereda határában

Több mint egy kilométeres szakaszon kétszer két sávos az E578-as út Csíkszereda déli kijárata és Csíkszentkirály között, erre a részre szerelték fel az előregyártott betonelemeket. A munkálatok idejére az útszakasz két sávját lezárták a forgalom előtt, a járművek péntek délután rendőri felvezetéssel, váltakozva haladhattak. A változtatás szándékát még 2015-ben beharangozták az illetékesek, a kivitelezés viszont elhúzódott, mert az Országos Útügyi és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) által megbízott cégnek az ország több pontján, különböző hosszúságú útszakaszokon kellett…

Continue reading