Ötödik évadához érkezett Magyarország legnépszerűbb társkereső műsora, a Házasodna a gazda, amelynek első epizódját vasárnap este láthatták a nézők az RTL Klubon.
A műsor menete szerint az első részben bemutatkoznak a gazdák, majd egy hosszabb szünet következik, ez alatt várják az érdeklődők jelentkezését.
Később az adásba azok a gazdák kerülnek be, akik a legtöbb jelentkezőt vonzották.
Az új évad első részében öt férfi és három nő mutatkozott be, közöttük egy húsz éves csíkszenttamási fiatal, Sándor Alfonz.
Mint a bemutatkozóból kiderült, Alfonz családja régóta gazdálkodással foglalkozik, így kiskorától kezdve ő is bekapcsolódott, főként nagyszülei által kóstolt bele nagyon fiatalon a mezőgazdaságba. A családi gazdaság két részre osztható:
saját háztáji gazdaságuk mintegy 17 hektárra tehető, keresztapja pedig további 40 hektárral rendelkezik, a fiatal gazda pedig mindkettőben aktívan tevékenykedik, emellett állattartással is foglalkoznak.
A munkálatok közül leginkább a traktorozást és az egyéb mezőgazdasági gépekkel végzett tevékenységeket kedveli.
A fiatal gazda megkeresésünkre arról számolt be, hogy
a kalandvágy, a tapasztalat- és élményszerzés hajtotta, amikor jelentkezett a műsorba, mindamellett, hogy párra szeretne találni.
Úgy látja, az életkor csak egy szám, és nem az határozza meg az egyén céljait, így nem tartja túl fiatalnak magát egy komoly kapcsolathoz. A családalapítással ugyan még várna, de vágyik egy társra, aki mellette áll.
Elmondása szerint
olyan lányt keres, aki ugyanannyira szereti a gazdálkodást, mint ő, és azt is fontosnak tartja, hogy fiatalos, életvidám legyen.
Elsősorban erdélyi lányok jelentkezését várja a távolság okozta nehézségek elkerülése érdekében, de természetesen a magyarországi hölgyekkel is szívesen ismerkedne.
Alfonz reméli, hogy bekerül azok közé, akikkel folytatódik majd a műsor, és azt szeretné, hogy a kiválasztott lányok jól érezzék magukat Csíkszenttamáson.