A zsögödi városrész lakóinak problémáit vitatták meg kedd este a csíkszeredai városvezetés által szervezett lakossági fórumon. A találkozón többek között azt fájlalta az egyik idős lakó, hogy a Kútpatak utcát még mindig nem aszfaltozták le, a Fitód-patakán átívelő hídat sem újították fel.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere válaszában elmondta, hogy véges költségvetéssel gazdálkodnak,
de igyekeznek úgy beosztani az erőforrásokat, hogy szerre minden köves utcát leaszfaltozhassanak.
A Kútpatak utcával kapcsolatban közölte, hogy megvalósíthatósági tanulmány készült a felújítására, de egyelőre nincs forrás a kivitelezésére, így nem tudja ígérni, hogy már jövőben hozzá tudnának fogni a megvalósításhoz. Hozzátette:
prioritásként kezelik viszont az Olt-folyón átívelő Harom utcai híd felújítását.
Két másik zsögödi lakó amiatt panaszkodott, mert megbírságolta őket a helyi rendőrség, mert a Zsögödi Nagy Imre utcában parkoltak a házaik előtt.
– tették fel a kérdést. Úgy vélték nem igazságos, hogy az utca másik felében vannak parkolóhelyek, míg őket bírságolja a helyi rendőrség, ha a félig a járdára állva parkolnak.
„70 centiméter volt az autó és a kert között, bőven elfértek volna, akik arra sétáltak volna, nem értem kit sértett, hogy ott parkoltam” – neheztelt az érintett lakó. Szerinte
az sem volt igazságos, hogy a parkolást tiltó táblák kihelyezéséről a lakókat nem kérdezték meg.
Megoldás lehetne, ha az utcát egyirányúsítanák, azonban ezt a közlekedésrendészet nem engedélyezi – reagált a panaszokra Korodi. Hozzátette: ez egy örökös probléma, amire nincs jó döntés, hogy a közlekedőknek, és a lakóknak is jó legyen.
Egy harmadik problémakör, amelyet többen is szóvá tettek, az a hódok okozta árvízveszély volt. Mint elhagzott egy lakónak a kaszálóját öntötte el a víz a hódgátak miatt. Mivel védett állatok, ezért nem egyszerű ezt a gondot megoldani. A városvezető szerint a környezetvédelmi intézményekkel közösen arra jutottak, hogy
nagy csöveket helyezhetnének ki, amelyen átfolyhatna a víz, a hódgátak így nem tudnák teljesen lezárni a vízfolyást.
Egy idős nő úgy fogalmazott, hogy Csíkszereda „mostohagyermeke” lett Csíkzsögöd, merthogy
sem iskolája, sem kultúrháza, sem tájháza nincs.
Korodi Attila a fórumon felvázolta a zsögödi városrészt érintő beruházásokat.
Az egyik legfontosabb ezek közül a már fentebb említett Harom-híd, amelyet az Anghel Saligny programból szeretnének felújítani 10,9 millió lejből.
Ugyanakkor a Harom utca és a Brassói út kereszteződésénél lévő gyalogátkelőt is biztonságosabbá kellene tegyék, csakhogy ehhez szükség van arra, hogy odavezessék a közvilágítást.
A város által megvásárolt lovardánál pedig egyelőre nem terveznek nagy beruházást, csak állagmegőrzési munkálatokat.
A zsögödiek számára fontos a Nagy Laji dombja körülötti területekre az övezeti rendezési terv (PUZ) kidolgozása, amely várhatóan nyáron készül el.
Nagy érdeklődés övezi a szintén Zsögödbe tervezett kalandparkot, amelyről Korodi elmondta, hogy:
a „kerten belüli” részére kértek már építkezési engedélyt.
A tervezett kerülőúttal kapcsolatban, elmondta, ugyan elkezdték a geológiai fúrásokat, azonban a Transgaz vezetékeinek nyomvonala nem mindenhol követi a papírformát, így amíg nem kapnak pontos nyomvonalról iránymutatást fel kellett függesszék a fúrásokat.
A Suta-tó gátjának ügye is szóba került, erről Korodi úgy nyilatkozott, hogy legutolsó információja szerint a Râmnicu Vâlcea-i központú Olt Vízügyi Igazgatóság által kezelt beruházás kivitelezésére kiírták a közbeszerzést.