Az általában év végére időzített találkozót – amely tavaly elmaradt – most szervezte meg a városvezetés. Mint elhangzott, az elmúlt év vége az európai uniós támogatású beruházások költségeinek elszámolási határideje miatt igencsak húzós volt számukra. Korodi Attila polgármester ezúttal is kitért a város költségvetését negatívan befolyásoló változásra, amelyet a személyi jövedelemadóból történő visszaosztás csökkentése jelent,
ezzel 34 millió lejt vontak el a várostól.
Így a tavalyi költségvetéshez képest 20 millió lejjel kevesebből gazdálkodhatnak, és
noha később várhatók korrekciók, amelyekkel talán elérhetik a tavalyi számokat, a megemelkedett költségeket, az inflációt ezek nem fedezik
– mutatott rá.
Tavaly a működési költségekből 40 millió lejt tudott megtakarítani az önkormányzat, átcsoportosítás után ennek már felét ki is fizették az elvégzett beruházásokra, a másik 20 millió esetében (amit át tudtak hozni erre az évre) is megvannak már a kifizetendő számlák.
További 32 millió lej értékű uniós támogatási összeget kell visszakapnia a városnak a kormánytól, de ennek is megvan a helye, a két folyamatban levő iskolai tornaterem-építést végre be kellene fejezni
– vázolta Korodi.
A működési költségekből hiányzó 20 millió lej megnehezíti nemcsak a városháza helyzetét – ahol nem volt béremelés – de az általa fenntartott intézmények, a Csíki Játékszín, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, vagy a Csíki Székely Múzeum működését is, és ha ez a visszaosztási rendszer így marad, az megszorításokkal, lemondásokkal jár majd – vélekedett.
A folytatódó beruházások költségei, amelyekhez a Regionális Operatív Program, illetve az Országos Helyreállítási Terv biztosította támogatások mellé
jelentős kiegészítést kell biztosítania a városnak, szükségessé teszik egy közép- és hosszú távú hitelrendszer kidolgozását.
A városvezető 25-30 éves kifutású előfinanszírozási rendszer kialakítását szeretné, amelyet az európai uniós projektek költségeire használnak fel az uniós intézmények közreműködésével, az állam által visszafordított összegeket pedig saját beruházásokra költenék.
A célkitűzés, hogy az összes intézményük és programjuk tudjon működni, a beruházások, projektek folytatódjanak
– húzta alá.
Mivel választási év van, és egyelőre csak az európai uniós választások időpontja ismert, ez fog zavarokat okozni a közigazgatásban, mert
lesznek időszakok, amikor a minisztériumok működése le fog állni a polgármester szerint.
Korodi azt is elmondta, a városvezetés folytatni szeretné a 2020-ban elkezdett munkát a város élén, amely számos területen csak hosszú távon hoz majd látható eredményt. Tíz évre terveztek korábban, ebből négy év nemsokára eltelik.
Számos ügyet előmozdítottak, de ahol szükséges, korrekciót kell végezni, újra kell fogalmazni több elképzelést, mert az embereknek tudniuk kell, mire számítsanak
– értékelt a polgármester, aki szerint az elképzelések gerince nem változik.
Így az ipari park létrehozása, a gazdaságfejlesztés nagyon fontos, mert különben esélye sem lesz a városnak megbirkózni egy olyan helyzettel, ha egy esetleges közigazgatási átszervezés során megszűnik a megyeszékhelyi státus
– hívta fel a figyelmet. Ezt valós veszély lehet, mert érzékelhetők ismét ilyen szándékok, amelyek a három magyar megye felszámolására is alkalmasak – tette hozzá.
Fontosnak nevezte az általa vezetett intézmény digitalizációját, amely
idén fokozatosan bevezeti a több területet érintő online ügyintézést a polgárok számára.
A városban található romatelepek helyzete nem rendezhető rövid távon, ezzel minden városvezetőt meg lehet szorítani – jellemezte a helyzetet – és messze vannak még a megoldástól – ismerte el. A város számára számos övezeti rendezési terv (PUZ) készül, amelyek nagy lemaradást pótolnak, és elengedhetetlenek a további fejlesztésekhez – ilyen például a szociális lakások építése is – hangzott el.
A sajtó részéről több észrevétel volt a hulladéktárolók körül rendszeresen felgyűlő, guberálók által szétdobált szemétről, a falkákban kószáló kóbor ebekről, de a fizetős parkolás okozta változásokról is, mert több lakónegyed ingyenes parkolói igen zsúfolttá váltak.
A városvezető szerint a szétszórt hulladékot jelezni kell a lakók részéről, mert a szolgáltatónak van erre a célra külön csoportja, akik beavatkoznak.
A gazdátlan kutyák begyűjtését az Eco-Csík hulladékgazdálkodási cégre bízzák, de először a megfelelően, orvosi eszközökkel felszerelt menhelyet kell beüzemelni
– ismertette a polgármester. A parkolási helyzetet úgy értékelte, sok autó eltűnt a fizetőssé vált parkolókból, ugyanakkor több lakóövezetből jelezték, hogy szeretnének részei lenni a lakóövezeti bérletrendszernek.
Az eseményen jelen volt Bors Béla és Sógor Enikő alpolgármester is.