A 2014-2016-os esőzések idején rongálódott meg a 134C jelzésű megyei út Tibód határában lévő útszakasz, ahol többször történt földcsuszamlás. Azóta három alkalommal próbálták rendbe hozni az utat, ám az folyamatosan beszakadt a javítások után. Ezután döntött úgy Hargita Megye Tanácsa, hogy részletes földtani tanulmányt készíttet a probléma megoldása érdekében.
A dokumentumokból kiderült, hogy agyagrétegekből tevődik össze a domboldal, amelyek közé rendszerint beszivárog a víz, így azok rendre elcsúsznak.
Ezt alapul véve a tervezők megállapították, hogy egyebek mellett nem csak új átereszekre, betonsáncokra és támfalakra van szükség az út stabilizálásához, de
több mint tíz méter hosszú betonoszlopokat is el kell helyezni a talajban.
A megyei tanács több sikertelen közbeszerzési eljárást is hirdetett az évek során, hogy kivitelezőt találjanak a kényes beruházás elvégzésére, de nem akadt jelentkező. Közben folyamatosan romlott a helyzet, ráadásul
idén nyáron újabb földcsuszamlás történt, ami miatt kénytelenek voltak lezárni az út egyik sávját, ugyanakkor 3,5 tonnás súlykorlátozást kellett bevezetni.
A munkálat összértéke is nőtt az eltelt időben, hiszen míg először 2,2 millió lejt ajánlottak fel a kivitelezőknek, végül 4,5 millió lejért sikerült szakcéget találni. Az összeget egyébként saját költségvetéséből finanszírozza az intézmény. Az építkezési cég nyár végén látott munkához – akkor reggel fél nyolc és délután hat óra között elterelték a Szejkefürdő irányába a forgalmat a szakaszról –, azóta pedig folyamatosan dolgozik.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke lapunknak elmondta, hogy a kivitelező mostanra szinte teljesen elvégezte a földmunkálatokat a helyszínen – elhelyezte a betonoszlopokat és az átereszeket stb. –,
most pedig az a cél, hogy ha korlátozásokkal is, de december közepére járhatóvá tegyék az út mindkét sávját.
Ez nagyban függ a következő hetek időjárásától is, hiszen havazás és fagy esetén nem tud majd dolgozni a megbízott cég. Egyelőre csak kövezést terveznek,
az aszfaltozás és néhány kisebb munkálat jövő tavaszra marad.
Az elmúlt napokban ugyanakkor lerövidült az útszakasz lezárásának időszaka is, hiszen a korai sötétedés miatt csak reggel fél nyolc és délután fél öt között lehet dolgozni a helyszínen.