Egyéb kategória

Egész évben szerencse kísérheti azt a román fiatalt, aki elsőként kihozta a Dunából a keresztet

A 29 éves, giurgiui Marian Trifu hozta ki elsőként a Dunából a megszentelt keresztet, amelyet az idei vízkereszt alkalmából Giurgiu püspöke dobott a vízbe.

A vízkereszt napi ünnepségek kedden délelőtt kezdődtek a helyi templomban, ahol Ambrozie püspök celebrálta az ünnepi szertartást. A biztonság kedvéért idén kordonokat helyeztek ki a templom körül és a szentelt vizes hordók mellett, amelyeket csendőrök őriztek.

A püspök a templom előtt összegyűlt hívekhez vonult, hogy megáldja őket és szentelt vízzel hintse meg. Néhány gyermek azonban átbújt a kordonok között, így egészen közel jutottak a püspökhöz, elsőként kapva a szentelt vízből.

Ezt követően a helyi ortodox egyház teljes kísérete, hivatalosságok és a hívek Giurgiu kikötőjébe vonultak, hogy megnézzék,

ki hozza vissza elsőként a Dunába dobott megszentelt feszületet.

A püspök végül három, bazsalikommal díszített fakeresztet dobott a vízbe, majd három, 19 és 36 év közötti fiatal ugrott a Dunába, hogy kihozzák. A megszentelt keresztet elsőként egy 29 éves giurgiui fiatal szerezte meg és vitte ki.

„Nem csináltam korábban ilyet, nem is készültem most külön erre, de egész életemben sportoltam, fociztam és harcművészeteket űztem. Ortodox keresztény vagyok, ma reggel pedig úgy éreztem, hogy imádkoznom kell Istenhez egészségért, békéért minden ember számára, és el kell jönnöm, hogy visszaszerezzem a keresztet a Dunából. Sikerült elsőként kihoznom” – mondta az Agerpres hírügynökség tudósítójának Marian Trifu, aki egy helyi textilgyárban dolgozik.

A helyi önkormányzattól pénzjutalmat, az egyháztól ikonokat és szentelt vizet kapott,

de – mint mondta – számára a legnagyobb jutalom maga a szent kereszt.

„Egészséget kívánok, semmi mást!” – hangoztatta.