Régóta vitatott témában született döntés Romániában. Mint ismert, a gyerekek iskolai szexuális nevelésével hosszú ideje „vívódik” a politikum, mivel
míg a szakemberek fontosnak és hasznosnak tartják, mások, például a román ortodox egyház vagy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellenzik és elutasítják.
Az iskolai szexuális felvilágosítást is szabályozó törvényt Klaus Iohannis államfő egyszer már visszaküldte a parlamentnek. Az utóbbi által eredetileg elfogadott törvény még úgy fogalmazott, hogy „az életre felkészítő oktatásban” kell részesíteni a tanulókat, amelynek része kell legyen az „egészségügyi nevelés” is. Klaus Iohannis részben e megfogalmazás miatt küldte vissza a jogszabályt a parlamentnek, hangsúlyozva, hogy ebben a formában a törvény eltávolodik a 2011/1-es oktatási törvény 3. cikke által előírt elvtől. A képviselők így átfogalmazták a szöveget, amely módosított formájában előírja, hogy
nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen kell tartani egészségügyi nevelésről szóló órákat az iskolákban a nemi betegségek és a serdülőkori terhesség megelőzése érdekében.
A képviselőház döntő házként szavazott kedden a tervezetről, amelynek elfogadását 224 képviselő támogatta, egy ellene szavazott, 49-en pedig tartózkodtak.
Az RMDSZ-frakcióból 15-en vettek részt a szavazáson: 14-en igennel szavaztak, egyedül Csép Éva Andrea tartózkodott. Az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, noha tudja, hogy
nagy szükség van egy átfogó gyermekjogvédelmi törvénymódosításra, a héten elfogadott jogszabály megszavazásakor mégis tartózkodott, mert ebben a formában nem tartja megfelelőnek.
Ennek két oka van: a nyolcadik osztálytól történő bevezetés és a szülői beleegyezés szükségessége. „Ezzel nem tudok egyetérteni, mert sokkal, de sokkal nyitottabb szemmel kellene járjunk, és felelős politikusokként kellene lássuk mindazt, ami körülöttünk történik a valóságban.
– húzta alá Csép Éva Andrea. Hozzátette: a szülői belegyezés azért vitatott kérdés számára, mert
ezáltal pont azok a gyerekek maradnak ki ezekből az órákból, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
Azt tartotta volna ideálisnak, ha kötelezőek lennének, de a szülőnek meglenne a lehetősége, hogy kivegye ezekről az órákról a gyereket. Így viszont, hogy a részvételhez kell megadni a hozzájárulást, meglátása szerint
éppen azt a célközönséget nem fogják elérni, ahonnan a legtöbb leányanya vagy beteg nő kerül ki.
Hasonlóképpen vélekedik a témáról Szalay Zsuzsanna szexuálpszichológus is. Mint érdeklődésünkre rámutatott, ez az intézkedés ebben a formában nagyon megkésett, mivel
a biológiai érés, a hormonális változások nem nyolcadik osztályban, azaz 14 éves kortól kezdődnek, hanem jóval korábban.
„A lányoknál gyakran már 10-11 évesen jelentkezik az első menstruáció, a fiúknál pedig megjelenik az éjszakai magömlés, és a test felveszi a másodlagos nemi jelleget. Ebben az időszakban olyan biológiai folyamatok mennek végbe bennük, amelyekre gond, ha nem kapnak magyarázatot és útmutatást a szülőtől. Erre azonban kevés az esély, mert
Ez nem megfelelő felkészítés, ezért jöhetne be külső megoldásként az iskola. Sok jelzést kapunk a nőgyógyászoktól is arra vonatkozóan, hogy sokkal komolyabban kellene foglalkozni ezzel, mert az abortuszok száma is nagyon magas” – hangsúlyozta a szakember. Arra is kitért, hogy
„A szexualitást évezredek óta tabuként kezeli a társadalom, az egyház, és ez a nagy óvatosság miatt nem tudják ezt a témát objektíven és tudományosan a helyén kezelni.
– nehezményezte Szalay Zsuzsanna. Úgy véli, ha a gyerekek nem kapnak információkat megbízható forrásból, akkor egymásról kezdenek érdeklődni, vagy ha ezt sem merik megtenni, akkor az interneten olvasnak utána a témának és felnőttfilmeket néznek.
– zárta a pszichológus.