Egyéb kategória

Egy lépéssel közelebb a Nagy István festő sétány felújításához

Naprakésszé tették a Nagy István festő sétány rendbetételének becsült költségeit, azáltal, hogy elfogadták a 2023-ban kidolgozott megvalósíthatósági tanulmány módosítását. A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén döntött erről.

Bors Béla alpolgármester elmondta, mivel a kormány tavaly 19 százalékról 21 százalékra emelte az áfakulcsot, ennek megfelelően módosították a dokumentációt, ugyanakkor a költségkeretbe bevették a kazánház mellett található két magántulajdonú ingatlan kisajátítására szánt összeget is.

A kisajátításról külön határozatot fogadott el a testület, de a két határozat szorosan összefügg, hiszen a lakóövezet teljes felújítását érintik.

Eltökélt szándékunk, hogy minél hamarabb aláírjuk az Anghel Saligny-programon belül a finanszírozási szerződést a lakóövezet felújítására”

– mondta az alpolgármester. Hozzátette, a megvalósíthatósági tanulmány 26,6 millió lejre becsüli a beruházás értékét, amelyből az európai uniós támogatás 11,8 millió lej. „Szeretnénk mihamarabb megvalósítani ezt a projektet, még akkor is, ha tetemes összeget kell mellérendelni” – jegyezte meg Bors Béla.

Legutóbb tavaly decemberben írtunk a városközponti lakóövezet felújítási tervéről, amely már több éve húzódik. Tavaly nyáron úgy tűnt, a kormányzati megszorítások miatt a város elveszíti az Anghel Saligny-programból nyert támogatást a megvalósításra, de végül kiderült, mégsem kell lemondaniuk róla. Egy évvel korábban a program rugalmatlan előírásai hátráltatták a projektet.

Kis lépés a strand felújításához

Hétfői ülésén a testület továbbá döntött arról is, hogy elindítják a kisajátítási eljárást a Jégpálya negyedi strand előtti 841 négyzetméteres parkolóra.

Erre azért van szükség, mert a strand felújításának része kell legyen egy parkoló biztosítása, ezt a megvalósíthatósági tanulmányba is belefoglalták – magyarázta Bors Béla. Tőle tudjuk, hogy

a városnak egyelőre nincs anyagi forrása a munkálatokra,

de szeretnék, ha a technikai tervek és az építkezési engedély mihamarabb meglenne, hogyha lesz pályázati kiírás ilyen célra, akkor tudjanak lépni.

A strand modernizálására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásánál is számos akadályba ütköztek, a látványterveket tavaly májusban mutatták be.