„Az elmúlt időszakban itt, Gyergyószéken nagyon sokszor arról tárgyaltunk, hogy miként kell a mezőgazdaságban szintet lépni, és a magyar kormány támogatásával, a Pro Economica Alapítvány közreműködésével adódott a lehetőség, hogy pályázatokon keresztül támogatást kapjanak kisebb és nagyobb gazdák is. (…) Úgy gondolom, ha így egyengetjük a pityóka útját Székelyföldön, eljutunk oda, hogy a jó minőségű burgonya, ami itt megterem, kellő csomagolásban, megfelelő módon lesz értékesítve a nagyvilágban” – részletezte Barti Tihamér, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke a bemutatón.
„Meggyőződésem, hogy amióta létrehoztuk a Pro Economica Alapítványt, többet beszélünk Székelyföldön és Erdély-szerte a mezőgazdaság fontosságáról, mert folyamatosan azt hangsúlyoztuk, hogy
Nálunk egészen egyedi ez a családi gazdálkodás, egész Európában már egyre inkább a nagyfelületű gazdálkodások a jellemzők. Szeretnénk megtartani ezt az egyediséget a támogatások által, és tudatosítani a fiatalokban is, hogy megéri gazdasági értelemben is a mezőgazdasággal foglalkozni” – hangsúlyozta Kozma Mónika. A Pro Economica Alapítvány vezetője elmondta,
Székelyföldön az alapítványnál sikeresen pályázók száma 4659, és az alapítvány által kifizetett összeg meghaladja a 18 milliárd forintot.
A pályázók között azok száma, akik közvetlenül pityókatermesztéssel foglalkoznak, meghaladja a 430-at.
„A három pályázó, akinek a gépeit láthatjuk, Gyergyószéken közel 1500 hektár területet művel meg, nagy részen pityókatermesztéssel foglalkoznak. Ezek a gazdák is részesei voltak az elmúlt években annak a programnak, amelynek keretében a beültetett területek kísérleti jelleggel figyelve is voltak, hogy milyen típusú pityókák termesztésére alkalmasak” – ismertette Barti Tihamér.
„Mi körülbelül 500 hektáron gazdálkodunk, ebből a húzós ágazat 200 hektáron a burgonya. Eddig kézi erővel takarítottuk be, de azt tapasztaljuk, hogy
de mivel Gyergyó egy „kőbánya”, nehéz olyan gépeket találni, amit ezen a területen is lehet használni. Néhány éve azonban megjelent egy korszerű mezőgazdasági gép, ami levegős rendszerrel különválogatja a követ és a krumplit. Az ára sajnos horribilis, ezért gondoltuk, hogy jó lenne pályázati úton beszerezni, és mellé azokat a gépeket is, ami még szükséges a krumpliszedéshez.
Ha már belevágtunk, akkor arra is gondoltunk, hogy mivel a piac is egyre igényesebb, a vásárlók is elvárják azt, hogy a jó minőségű krumpli megfelelő formában kerüljön az üzletekbe, ezért egy csomagolósort is vásároltunk mellé, ami varrott zsákba különböző mennyiségekben képes becsomagolni a pityókát” – részletezte Ferencz András, a gyergyószentmiklósi Agromec Rt. ügyvezetője.
Vakaria Ernő gyergyószárhegyi termelő és Gáll Árpád, a gyergyószenmiklósi Aranykalász Társas vezetője is részletezte, milyen előnyökkel jár számukra, hogy ezekkel a korszerű gépekkel dolgozhatnak. Elhangzott, hogy
egy pityókaszedő kombájn 70 ember napi munkáját tudja elvégezni.