Idén első alkalommal kizárólag visszaváltható, Tusványos felirattal ellátott poharakból lehetett innivalót fogyasztani Tusványoson.
A poharakat 10 lejért vásárolhatták meg a résztvevők, és akár egész héten abból fogyaszthatták az innivalót, ugyanis a tábor területén bárhol újratölhették.
Mivel csak ilyen típusú poharak és papír kávéspoharak voltak kaphatóak idén,
a korábbi évekhez képest szemmel láthatóan csökkent a műanyaghulladék mennyisége Tusványoson.
Az ezt megelőző években a tábor területére kihelyezett szemetesek mellett a földön is rengeteg eldobált, egyszer használatos poharat, illetve műanyag palackot lehetett látni, sőt
a koncertek után gyakran hosszú ideig takarították a nézőteret a szervezőcsapat tagjai.
Ezzel szemben idén feltűnően kevés volt a műanyaghulladék, a táborlakók ugyanis maguknál tartották a pénzért vásárolt poharakat a hét folyamán, hogy visszaválthassák, vagy hazavihessék emlékbe. Emellett azt tapasztaltuk, hogy
az eldobált műanyag palackok, illetve sörös dobozok mennyisége is csökkent.
Erre már a betétdíjas visszaváltási rendszer bevezetése a magyarázat, a Tusványosra kiköltözött vendéglátó-egységek tulajdonosai ugyanis összegyűjtötték az üres palackok nagyját, hiszen azok egyenként 50 banit érnek.
Az idei Tusványos így nem csupán a látogatóknak, bulizni vágyóknak kedvezett, hanem a környezetnek is.