Egyéb kategória

Egyre nagyobb összegű tagsági díjat fizet Csíkszereda a Pro Cultura Siculi Közösségi Társulásnak

A Pro Cultura Siculi Közösségek Közti Társulást 2016-ban hozták létre azzal a céllal, hogy a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házát működtesse, a későbbiekben a Csíki Mozi, és a Kossuth Lajos utcai coworking iroda is ügykezelésébe került. Ugyanakkor

különböző kulturális programok szervezése, támogatása is a feladatai közé tartozik, közöttük a NyárOn Szereda zenei fesztivál szervezése is.

A pénteki soron kívüli ülésén a helyi önkormányzati képviselő-testületnek döntöttek arról, hogy idén januárra és februárra 45 ezer euró tagsági díjat fizet a város a társulásnak. Ennek apropóján megnéztük, hogy például tavaly szeptemberig havi 40 ezer euró, év végéig pedig havi 55 ezer euró volt a tagsági díja a városnak.

Ehhez képest 2020-ban közel háromszor kevesebb volt a tagsági díj, azaz havonta 12 ezer euró.

Tagsági díjak alakulása az elmúlt 5 évben
  • 2020 – havi 12 ezer euró
  • 2021 – havi 12 ezer euró
  • 2022 –havi 40 ezer euró (ekkor vette át ügykezelésbe a Csíki Mozit és a korábbi Kossuth utcai Galériát) Ebben az évben az első NyárOn Szereda hozzájárulás a város részéről 390 000 lej volt.
  • 2023 –havi 40 ezer euró a tagsági díj – ebben az évben 1,6 millió lej a NyárOn Szeredához való hozzájárulása a városnak
  • 2024 –januártól szeptemberig havi 40 ezer euró a tagsági díj. 2024 – szeptembertől decemberig havi 55 ezer euró – a 2024-es NyárOn Szeredához a város nem járult hozzá
  • 2025 – havi 45 ezer euró

„Pontosítjuk, hogy a városházi tagsági díjból a három épület fenntartási költségét és a személyzeti költségeket fedezik. Megjegyezzük: a téli hónapokban a Szakszervezetek Művelődési Háza egyhavi fűtésszámlájának értéke több mint 120 ezer lej, a villanyszámla értéke pedig több mint 20 ezer lej. A fizetési keret 150 ezer lej, ami azt jelenti, hogy

a téli hónapokban a tagsági díj nem fedezi a teljes fenntartást sem, ezért ezt a nyári hónapokban törlesztik.

Továbbá: a különféle rendezvényekkel járó költségeket az egyesület a saját bevételeiből biztosítja. Az egyesület ugyanakkor a terembérlési bevételek felét visszatéríti a fenntartónak, Csíkszereda Városházának” – válaszolta érdeklődésünkre a városháza sajtóosztálya.

Rákérdeztünk a NyárOn Szereda zenei fesztivál költségeire is, hogy mennyit fizetett a társulás, de egyelőre nem kaptunk választ erre a kérdésre. Arra ugyanis többen is kiváncsiak, hogy mennyibe került a tavalyi, a fesztivál keretében megtartott, Azahriah koncert. Arról Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere a tavaly év végén beszélt, hogy idén elmarad a zenei fesztivál,

hagynak egy év szünetet, hogy újragondolják a rendezvényt.

A soron kívüli ülésen továbbá elfogadták a városhoz tartozó kulturális és sportintézmények tavalyi évre szóló beszámolóját, és idei éves programját.

A Csíki Játékszín például tavaly megnövelte nézőinek számát, 2023-ban 39 637-en nézték meg produkcióikat, 2024-ben pedig 46 056-an.

Tavaly 25 produkciót adtak elő, és számos más eseményt szerveztek, vagy voltak társszervezői.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ugyanakkor tavaly felvette a Hargita Székely Néptáncszínház nevet, 92 előadásuk volt 23 501 nézővel. A beszámolóban arra is kitértek, hogy

2024-ben nem tudták megtartani a sokéves hagyománnyal rendelkező Erdélyi Prímások Találkozóját a költségvetési megszorítások miatt.

Érdekesség, hogy tavaly a többi helyi sajtótermékhez képest, a Székelyhonon jelent meg leggyakrabban, azaz 28 alkalommal róluk hír.