Egyéb kategória

Elérkeztünk a második félévi adók kamatmentes befizetésének határidejéhez

Szeptember 30-a a második félévi adók és illetékek befizetésének határideje. Akik ez az időpont után törlesztenek, késedelmi kamat kifizetésére kényszerülnek (havonta 1 százalék). A székelyföldi városokban még számos adófizetőt várnak a pénztárakhoz.

Maros megye nem áll rosszul

Marosvásárhelyen a jogi személyek nagyobb arányban fizették ki az idei kötelezettségeiket, mint a magánszemélyek. Mint a városháza adóügyi osztályának vezetője, Szövérfi László a Székelyhonnak elmondta:

a jogi személyek 84 százaléka már törlesztette az idei adókat, ami biztató adat.

Ami a magánszemélyeket illeti, közülük 75 százalék törlesztette egész évre az épület-, telek- és autóadóját, ez a százalék a tavalyihoz hasonló. Az illetékes elmondta, hogy alapvetően elégedettek, hiszen

az elkövetkező három hónapban, év végéig még sokan ki fogják fizetni a polgármesteri hivatallal szembeni kötelezettségeiket.

Marosvásárhelyen jelenleg 4000 „rosszul fizető” személyt tartanak nyilván, olyanokat, akik előző évben sem törlesztették a helyi adókat és illetékeket. Ellenük megindították a kényszervégrehajtást, ami első körben azt jelenti, hogy

többször felszólítják őket, majd a munkáltatójuknak is kiküldik az iratokat, hogy jövedelmükből vonják le a tartozásokat.

Ha ez nem lehetséges, nagyon ritkán, de sor szokott kerülni a konkrét kényszervégrehajtásra, de alapvetően ezt szeretnék elkerülni.

Marosvásárhelyen egyébként a családok évi 50 lejt fizetnek a tavaszi és őszi nagytakarításra. Idén azonban a tavaszi nagytakarítás elmaradt, és egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy az őszit meg tudja szervezni a polgármesteri hivatal. Szövérfi László kérdésünkre elmondta, hogy ezeket az összegeket csak erre a célra tudják felhasználni, ezért majd a városvezetés dönt arról, hogy mi legyen a begyűjtött összegekkel.

Hargita megyei helyzet

Csíkszeredában eddig 26 414 magánszemély törlesztette a helyi adókat és illetékeket ebben az évben, a befizetéseket viszont még várják 6135 személytől (utóbbiak között olyanok is vannak, akiknek még a korábbi évekből vannak elmaradásaik)

– tudtuk Rodica Ţiriactól, a csíkszeredai polgármesteri hivatal adó- és illetékosztályának vezetőjétől. Mint részletezte, az épületadót 13 694 személy fizette eddig be közel három millió lej értékben, a területadót 4056 személy mintegy 1,4 millió lej értékben, a gépjárműadót pedig 8664 személy 2,2 millió lej értékben.

Az épületadót eddig 2520-an nem törlesztették, tőlük a jelenlegi és a korábbi évekből összesen közel másfél millió lejt várnak. A területadó esetében 855 személytől 1,3 millió lejt, a gépjárműadó terén pedig 2760 személytől mintegy 3,6 millió lejt.

A Mikó-várban működő pénztárban hétfőn, kedden és csütörtökön 8–13, 14–17 óra között, szerdai és pénteki napokon pedig 8–13 óra között fizethetők be az adók és illetékek.

Székelyudvarhelyen keddig 12 ezer magán- és 393 jogi személy fizette be tartozásait a városházán Zörgő Noémi szóvivő tájékoztatása szerint. Gyergyószentmiklóson ugyanakkor az önkormányzat szerint még nem készítettek pontos kimutatást arról, hogy az elmúlt időszakban milyen mértékben folytak be a helyi adók és illetékek.