Egyéb kategória

Elérte célját a CFR otthonában a Sepsi OSK

Rosszul kezdődött a mérkőzés a vendégek számára, hiszen néhány perc után elveszítették Gabriel Vașvarit, aki sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, helyére pedig az egyik új igazolás, Boubacar Fofana érkezett.

Az első játékrész folyamán több lehetőségük volt a kolozsváriaknak, de a Sepsi OSK kapusa, Niczuly Roland bizonyította, hogy nagyon jó formában van a szezon elején. Előbb magabiztosan védte Burcă fejesét, majd a szünet előtt kétszer is nagyot mentett Rondon lövéseinél. A sepsiszentgyörgyiek kevésbé voltak veszélyesek, egyedül Dimitrov kapura törése okozott gondot a hazai védelemnek.

A második félidő elején is közel volt a gólhoz a CFR, amely

büntetőhöz jutott Nouvier fegyelmezetlensége miatt, de Deac akárcsak a hétközi, Dinamo Zagreb elleni BL-mérkőzésen, ezúttal is rontott a tizenegyes pontról.

Ezután is egyértelműen uralta a játékot a házigazda, azonban nem találta a rést a sepsiszentgyörgyi védelmen, a Sepsi OSK játékosai ebből a szempontból helytálltak. A CFR a végén szabadrúgás után betalált ugyan, de a gólt les miatt érvénytelenítették.

A címvédő kolozsváriak nem tudtak javítani a bajnokságban a BL-ből való kiesés után, a háromszéki együttes pedig megszerezte első pontját az új idényben, egyben először maradt veretlen a CFR otthonában.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 2. forduló:
Kolozsvári CFR–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–0
CFR: Bălgrădean – Susic, Cestor, Burcă, Butean – Itu (Petrila, 69.), Hoban (Bordeianu, 89.), Păun (Djokovic, 70.) – Deac, Rondon (Golofca, 89.), Costache (Debeljuh, 46.). Edző: Dan Petrescu
Sepsi OSK: Niczuly – Radoslav, Bouhenna, B. Mitrea, Ștefan – Achahbar (Bajrovic, 46.), Vașvari (Fofana, 8.), Purece, Aganovic (Fülöp L., 83.) – Carnat (V. Mitrea, 83.), Ștefănescu (Nouvier, 46.). Edző: Leo Grozavu
Vezette: Adrian Cojocaru (Galac)