A kormányfő közlése szerint az utóbbi jogszabály célja, hogy egészségesebb alapokra helyezze a gazdaságot és ösztönözze a növekedést. Hozzátette:
a következő hónapokban fokozatosan fogadják el a rendeletben szereplő támogatási programokat, amelyek a növekedés motorjai lehetnek az egyes ágazatokban
– ismerteti az Agerpres.
Ilie Bolojan elmondta, hogy a közigazgatási reformról szóló rendelet a központi és a helyi közigazgatás több fontos problémáját rendezi. A jogszabály szerinte
-
hatékonyabbá teszi az állam és az önkormányzatok működését,
-
csökkenti az indokolatlan kiadásokat
-
és erősíti a decentralizációt is.
Kifejtette, hogy a rendelet felgyorsítja és egyszerűsíti a decentralizációs eljárásokat, valamint
jogalapot teremt egyes, jelenleg nem megfelelően kezelt állami vagyonelemek – például sportlétesítmények – önkormányzati átvételéhez,
ha a helyi hatóságok vállalják a felújításukat és közösségi használatba adásukat.
Beszélt arról is, hogy az intézkedéscsomag növeli az önkormányzatok mozgásterét, különösen a városrendezés és településtervezés, valamint a helyi adók és illetékek területén, lehetővé téve, hogy
a helyi hatóságok saját szükségleteikhez igazodó döntéseket hozzanak és hatékonyabban irányítsák a fejlesztéseket.
Mint mondta, a rendelet elfogadása után a decentralizáció révén a helyi hatóságok dönthetnek arról is, hogy engedélyezik-e, illetve milyen feltételek mellett engedélyezik a szerencsejátékok működését a településen.
Bolojan hangsúlyozta: az intézkedések javítják a közigazgatás minőségét és növelik a hatékonyságát, így az állam jobb szolgáltatásokat nyújthat az állampolgároknak.
A központi közigazgatást érintő intézkedésekről szólva a kormányfő elmondta, hogy
-
a következő hetekben felmérik az intézmények személyi állományát, indokolt esetben csökkentik az alkalmazotti létszámot,
-
emellett emelik a rendvédelmi szerveknél és a nemzetbiztonságért felelős intézményeknél dolgozók nyugdíjkorhatárát.
Mentesülnek a személyi kiadások 10 százalékos csökkentése alól az állami kórházak és a mentőszolgálatok
Az állami kórházak és a mentőszolgálatok mentesülnek a személyi kiadások 10 százalékos csökkentése alól – közölte a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a közigazgatási reformról szóló sürgősségi kormányrendelet kedd esti elfogadása után.
A tárcavezető bejegyzésében kifejtette, hogy az egészségügyi rendszer sajátosságai miatt
egy fűnyíró elv alapján alkalmazott, „könyvelési logikájú” 10 százalékos kiadáscsökkentés destabilizálhatta volna az ágazatot, és veszélyeztette volna a betegek biztonságát.
Mint írta, a kormány döntése a rendszer stabilitását védi.
Rogobete hangsúlyozta, hogy a kivételek nem jelentik a reform feladását. Közlése szerint a teljesítményalapú kritériumok bevezetése továbbra is prioritás, és az erről szóló jogszabály előkészítése előrehaladott szakaszban van. Hozzátette:
a jövő héten a minisztérium egyeztet a szakszervezetekkel, a szakmai szervezetekkel és a Romániai Orvosi Kamaráról a részletekről.
A miniszter tájékoztatása szerint az igazságügyi orvostani intézetek, a vértranszfúziós központok és az Országos Transzplantációs Ügynökség szintén mentesülnek a kiadáscsökkentés alól. Mint írta, a minisztérium átszervezése és a 2025-ben bevezetett hatékonyságnövelő intézkedések lehetővé teszik lehetővé teszik a költségcsökkentési célok teljesítését anélkül, hogy ezeknek az alapvető egészségügyi intézményeknek a működését érintenék.