{L1}
A környéken nevelt jószágok húsának helyi értékesítése érdekében fogott bele a székelykeresztúri önkormányzat egy kisvágóhíd építésébe. Az akkor 3,1 millió lejre becsült költségek közel felét Hargita Megye Tanácsa biztosította, a többit saját forrásaiból teremtette elő a kisváros.
A három évig tartó munka eredményeként mára elkészült a kisvágóhíd, továbbá, ha bonyodalmak árán is, de a közművesítés is megtörtént, amelyet hivatalosan is átvett a városvezetés – jelezte megkeresésünkre Koncz Hunor János székelykeresztúri polgármester, hozzátéve, már csak a létesítmény takarítása van hátra.
Mintegy háromszáz négyzetméteres hasznos felülettel rendelkező épületről van szó, amelyben van vágásra alkalmas rész, hűtött tárolóhelyiség, irodák, illetve saját kazánházzal is rendelkezik.
Az üzemeltetéshez szükséges engedélyek és más dokumentumok szerint havonta kétszáz kisebb testű állatot (juh, kecske, disznó), vagy negyven nagyobb testűt (szarvasmarha, ló) lehet majd levágni a létesítményben. Ha kombinálják a kisebb és nagyobb testű állatok számát, akkor napi öt állatot lehet majd levágni.
Az önkormányzat szerette volna, ha már nyáron üzembe helyezhetik a létesítményt, ám ez nem valósult meg. Gondokat okozott ugyanis, hogy az időközben érvénybe lépő jogszabályok szerint
nem alkalmazhat új munkatársakat a polgármesteri hivatal, emiatt pedig a saját üzemeltetés is elképzelhetetlen.
Koncz Hunor János közölte, a városvezetés végül arra a következtetésre jutott, hogy kénytelenek külsős cégre bízni a feladatot. Az utóbbi időszakban több céggel is tárgyalt a városvezető ez ügyben, tehát vannak érdeklődők is.
Jelenleg azon dolgoznak, hogy mielőbb közbeszerzési eljárást hirdethessenek a megfelelő üzemeltető megtalálása érdekében.
Az üzemeltetés feltételei között azonban mindenképp szerepelni fog az is, hogy a létesítményben levágott állatok egy része a helyi gazdáktól kerüljön ki
– szögezte le az elöljáró.