Egyéb kategória

Ellenzik a biztosítók az RCA árát hat hónapra befagyasztani szándékozó tervezetet

A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR) és több más ágazati szakmai szervezet csütörtöki közös közleménye szerint az RCA árát hat hónapra befagyasztó határozat még nagyobb zűrzavart keltene a biztosítási piacon, ezért a tervezet módosításra szorul – ismerteti az Agerpres.

Emellett szerintük további intézkedésekre lenne szükség az érdekelt felek bevonásával a gépjármű-biztosítási piac stabilizálására, többek között a közúti balesetek gyakoriságának és súlyosságának csökkentését célzó országos projekt elindítására.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a statisztikák szerint

a Romániában újonnan forgalomba helyezett 100 autóból legkevesebb 6 anyagi károkkal és személyi sérülésekkel járó baleseteket okoz, miközben ez az arány Bulgáriában 4 százalék, Lengyelországban 3,2 százalék, Csehországban 2,7 százalék, Magyarországon 2,3 százalék és Horvátországban mindössze 1,65 százalék.

A biztosítótársaságok felhívták arra is a figyelmet, hogy

Romániában 2016-ban szintén egy kormányhatározattal befagyasztották már egyszer az RCA árát, és az intézkedés akkor is negatív következményekkel járt.

Szerintük a gyakorlat azt mutatta, hogy ez nem volt előnyös megoldás sem a román biztosítási piac, sem a biztosítottak és a károsultak számára. Emellett

a versenykörnyezet súlyosan károsodott, és a romániai biztosítási ágazatot 2021-ben, majd 2023-ban a korábbiaknál nagyobb mértékű csőddel és fizetésképtelenséggel kapcsolatos esetek rengették meg.

A pénzügyminisztérium szerdán közvitára bocsátotta azt a kormányhatározat-tervezetet, amelyik szerint a biztosítók hat hónapig a 2022. március elseji tarifáknál magasabb áron nem értékesíthetnek RCA-t.