Ismerősünkkel nemrégiben esett meg, hogy kiugrott autója elé egy őz. Tapasztalt sofőr lévén tudta, sem a kormányt nem érdemes elkapnia – hiszen
azzal akár még nagyobb bajt okozhat, fel is borulhat az autó –, sem pedig hirtelen megállni nem tanácsos, mivel azzal a háta mögött érkezőt is veszélyeztetné, így lassított és elütötte az állatot.
Az őz az ütközést követően nem pusztult el azonnal, még elszaladt, a sofőrnek viszont meggyőződése, hogy nem élt már sokáig az esetet követően. A baleset nyomai ugyanakkor az autón is meglátszódtak, így a sofőr a zónában illetékes rendőrösre ment, hogy jelentse az esetet. Mint mesélte,
ott jegyzőkönyvet vettek fel, és alkoholszondával ellenőrizték, melynek eredménye kimutatta, nem állt alkohol befolyása alatt a történtek idején.
Ezt követően a biztosítóval való egyeztetés következett, melynek során szükség volt a rendőrség által kiállított jegyzőkönyvre, amely külön kitért arra is, hogy nem fogyasztott alkoholt. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy ezt jegyzőkönyvbe vették,
enélkül ugyanis nem fizetett volna a biztosító, annak ellenére, hogy neki önkéntes, azaz fakultatív biztosítása (CASCO) volt.
Korábban György Vidort, a Safety biztosítóiroda munkatársát megkérdezve arról számoltunk be, hogy az autótulajdonos csak abban az esetben számíthat biztosan kártérítésre, ha van önkéntes biztosítása (CASCO) – fontos tehát kiemelni azt a tapasztalaton alapuló tényt, hogy alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetés esetében elmarad a kártérítés.
Vadgázolás esetén tehát az első lépés mindenképp az kell legyen, hogy
értesíteni kell a hatóságokat a 112-es segélyhívószámon, vagy amennyiben a fentihez hasonló eset történik, azaz elütnek egy vadat és kár keletkezik, de az állat nem pusztul el, a károsult 24 órán belül kell jelentse a kárt a rendőrségnél.
Ez alapján kiállítanak egy jegyzőkönyvet, amelyben felsorolják, hogy a jármű mely részei és milyen mértékben sérültek, illetve, hogy hol és milyen körülmények között történt a baleset.
Mărmureanu Bíró Leonárd, a Nagy-Küküllő Vadásztársaság igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az érvényben lévő jogszabály értelmében
amennyiben az adott útszakaszon nincs vadállatokra figyelmeztető jelzőtábla, az út ügykezelőjének ki kell fizetnie a vadgázolás során keletkezett kárt az autótulajdonosnak, illetve az elpusztul vad árát is.
Ha viszont táblák hívják fel a sofőrök figyelmét az adott útszakaszon vadállatok esetleges jelenlétére, és megtörténik a gázolás, a sofőr marad a saját kárával és ki kell fizetnie az általa elgázolt vad eszmei értékét, mely a 407/2006-os törvényben van meghatározva.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ez az összeg több ezer euróra rúg, attól függően, hogy vadászidényben vagy azon kívül történik a baleset.