Az eseményt szervező Digi 24 hírtelevíziónak öt meghívottja volt: George Simion mellett a kormánypártok jelöltje, Crin Antonescu, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi, a független Nicușor Dan és a szintén függetlenként induló Victor Ponta. Utóbbi a vita előtt néhány órával bejelentette a visszalépését.
George Simion ezt a vita első perceiben tette meg, miután átadott egy csokor virágot Elena Lasconinak.
„A jelenlévő jelöltek közül Lasconi asszony az egyetlen, akire a románok valóban szavaztak, és neki kellett részt vennie a végső összecsapáson Călin Georgescu úrral együtt” – idézi az AUR elnökét az Agerpres hírügynökség.
Visszalépését a Călin Georgescu és „a román nép akarata” iránti tiszteletével magyarázta. Szavai szerint nem hitelesíthet a jelenlétével egy olyan vitát, amelyen a „románok által megválasztott” Georgescunak kellett volna részt vennie. Egyben értésre adta, hogy
a szavazás napjáig több elnökjelölti vitán nem vesz részt.
„Ezen a héten az országban leszek, a románok között, a román néppel és a román népért” – jelentette ki. Kedden a közszolgálati televízió (TVR), szerdán az Antena3 tervez elnökjelölti vitát.