Egyéb kategória

Előkészületben a csíkcsicsói sportcsarnok építése

Tavasszal még úgy tűnt, hogy nyárra befejeződik a közbeszerzési eljárás, és elkezdődhet a sportcsarnok építése, de

a licit elhúzódott, az eredményhirdetés csak ősszel történt meg.

A benyújtott ajánlatok közül végül ugyanazét a cégét fogadták el, amely a nemrég átadott csíkszentmihályi sportcsarnokot is építette – tudtuk meg Péter Lukács csicsói polgármestertől.

Mint elmondta, a közbeszerzési eljárás lezárásaként

a kivitelezési szerződés aláírása következik az Országos Beruházási Társaság (CNI) és a nyertes vállalkozás között, ezt követően adhatja ki a megbízó a munkakezdési utasítást.

Mivel eltelt az idő és közeleg a tél, a községvezető szerint kevés annak a valószínűsége, hogy ebben az évben tényleges munkálat kezdődik az építési területen, ő inkább jövő tavaszra várja ezt.

A létesítményt a községhez tartozó Csaracsó közelében építik fel, ahol a község a későbbiekben egy sportbázist, szabadidőközpontot szeretne létrehozni, lelátóval ellátott labdarúgópályával együtt

– ismertette korábban Péter Lukács. Mivel a községbeli iskola diákjai számára ez a helyszín távolabb van, őket az iskolabusszal, illetve a polgármesteri hivatal mikrobuszával tudják majd szállítani, az odajutás néhány percbe telik.

A községnek a közművesítést kell biztosítania a területen, ahol rendelkezésre áll a villany-, víz-, és szennyvízhálózat, a beüzemelés előtt álló gázhálózathoz pedig szintén csatlakoztatni akarják majd a csarnokot.

A csíkszentsimonihoz és csíkszentmihályihoz hasonló sportcsarnok fémvázas, könnyű szerkezetű építmény lesz, három oldalának jelentős felülete hőszigetelt üvegből készül, így külső fényt is kap a játéktér. Sportolói, illetve játékvezetői öltözők, mosdók, elsősegély szoba, sportraktár is helyet kap az épületben.