Hagyományteremtő szándékkal szervezik meg az eseményt szombaton a nemzetközi romanap apropóján, amelynek helyszíne a Zsögöd utca 64/A házszám alatti udvar lesz, a lovarda utáni területen – mondta el a Székelyhonnak Bodor Emese, a rendezvény szervezője
„Kapunyitástól kapuzárásig zenés, táncos, népviseleti és gyermekprogramokban, ifjúsági, közösségi foglalkozásokban, főzőversenyben bővelkedő hagyományőrző minifesztivállal készülünk” – sorolta a szervező. Hozzátette, lesz arcfestés, légvár, ugróvár a gyermekeknek, így családi programnak is kiváló. A főzőversenyen pedig várhatóan hagyományos romaételeket is kóstolhatnak a résztvevők.
A kapunyitás 11 órától lesz, ekkor kezdődik a főzőverseny és a gyermekeknek a szabad foglalkozás, 14.30-tól hivatalos megnyitó, ezután pedig a tánccsoportok lépnek fel. 17 órától koncertek következnek, színpadra lép Tomy, Sós Norby és a magyarországi ifj. Csóré Béla.
A rendezvényt Csíkszereda Szociális Igazgatóságának alkalmazottai, Bodor Emese és Ioni Renáta, valamint a Cortul Multicolorat al Copiilor Egyesület és Kalusi Loránd szervezi. A belépő 10 lej a felnőtteknek, hét éven aluliaknak pedig ingyenes.