Egyéb kategória

Elvesztették a pert, fizetnie kell a Hargita megyei tanácsnak

Nagyon gyorsan, egyetlen tárgyalással lezajlott az a per, amelyet Hargita Megye Tanácsa kezdeményezett a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer részét képező korondi átrakóállomást építő cég követeléseinek érvénytelenítése érdekében.

Az említett építkezés 2015 és 2018 között szünetelt, mivel több per is zajlott miatta egy korondi lakos és a megyei tanács között. A kivitelezéssel megbízott cég viszont ezalatt

készenlétben állt, és a megyei tanácshoz benyújtott követelései szerint számos költsége volt, amelyeket a megbízón igyekszik behajtani.

A cég végső követelése 3 millió 892 ezer lejt tett ki a munkálatok perek miatt történt felfüggesztésének időtartamára vonatkozóan, amely lakás-, iroda- és autóbérlések, valamint javadalmazások mellett szervezési és biztosítási költségek, fogyóanyagok miatti kiadásokból tevődik össze.

Ezt a megyei önkormányzat nem fogadta el, így fordultak a felek a Kereskedelmi Kamara mellett működő, elszámolási viták megoldására létrehozott választott bírósághoz (románul: Curtea de Arbitraj Comercial).

Az ott lefolytatott eljárást tavaly a megyei tanács elveszítette, a vállalkozás számára pedig megítélték a 3 millió 892 lej kifizetését, amelyhez hozzáadódik a közel 184 ezer lejes perköltség is, szintén a vesztes részéről.

Ezt a döntést támadta meg a megyei önkormányzat a Bukaresti Ítélőtáblán, amely januárban tárgyalta a keresetet.

Egyetlen tárgyalás elég volt ahhoz, hogy a benyújtott keresetet megalapozatlannak találják és elutasítsák;

ugyanez a döntés született azzal a kéréssel kapcsolatban is, hogy az ügyben alkotmánybírósági kifogást nyújtsanak be. Egyúttal a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kérést is elutasította az ítélőtábla, amely 29 500 lejes perköltséget is megállapított a panaszos terhére.

Az első fokú ítélet ellen fellebbezésre van lehetőség a kiközlést követően, míg az alkotmánybírósági kifogásra vonatkozóan rövid határidővel volt erre mód, a megyei önkormányzat ezt meg is tette. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, több mint 4 millió lejt kell fizetnie Hargita Megye Tanácsának.