Az évek során számtalan embernek segítséget nyújtó Telefonos Szeretetszolgálatot működtető Solidaris Egyesület már 13 éve szervez rendszeresen nyári gyerektáborokat rászoruló gyerekek számára. Az elmúlt két évben saját telkükön szervezhették meg, ugyanis támogatóik segítségével a Marosvásárhelytől alig félórányira lévő Bedében megvásároltak egy hatezer négyzetméteres telket, rajta egy több mint százéves parasztházzal, csűrrel és rengeteg nemesített gyümölcsfával.
Az egyesület nagyszabású terveiből egyre többet valósítanak meg, hiszen a 2018-ban megvásárolt telken oktatási-nevelési központot rendeztek be Erdélyi Népfőiskola néven.
Ez elsősorban azoknak a vidéken élő, a hivatalos oktatási rendszerből „kicsúszott” személyeknek nyújtana tanulási lehetőséget, akiknek erre nem volt lehetőségük.
Továbbá olyan előadókat, közéleti személyeket hívnak meg, akik más-más téren értek el eredményeket. Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat vezetője ugyanis vallja, hogy tanulással és tudással emelhetjük az életszínvonalunkat.
A pénteki avatóünnepségen Sajó Norbert hangsúlyozta, hiszi, hogy ha van olyan tollvonás, amely tönkretesz életeket, akkor olyan is kell legyen, amely embereket emel fel – utalva a táborhely és az oktatási-nevelési központ megvalósítását támogató szervezetekre, magánszemélyekre. Külön kiemelte, mostanra már négy olyan önkéntes is foglalkozik a gyerekekkel, akik valamikor táborozók voltak, hiszen, mint mondta, Bede sok gyereknek jelenti a világ közepét.
Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke úgy fogalmazott, a bedei központ az egyenlőség jegyében való összefogást jelenti, hogy a valamilyen oknál fogva hátrányos helyzetben élők is láthassák a fényt, és ne adják fel, küzdjenek az álmaikért. Továbbá biztosította az egyesületet arról, hogy értékes társként kezelik ezután is őket. Oláh Dénes római katolikus főesperes Jakab apostol levelét idézve úgy fogalmazott, minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van.
Az esperes azt kívánta Sajó Norbertnek és csapatának, hogy az Úr bölcsességgel, empátiával és fizikai erővel áldja meg őket. Biztosította arról az egyesületet, hogy ha mással nem is tud segíteni, de az ima-hátteret biztosítja számukra ezután is. Az avatóünnepre elhívták a falufelelőst is, Takács Bénit, aki megköszönte az egyesületnek, hogy Bedét választották helyszínül, és arra kérte a falustársait, hogy ők is forduljanak szeretettel az egyesülethez, a bedei központhoz, akárcsak az egyesület a falu felé.
Mint megtudtuk az avatóünnepségen, Kelemen Hunor országos RMDSZ-elnök egy éve találkozott Sajó Norberttel, aki akkor mutatta be neki az egyesületet és a bedei elképzeléseit. „Azt éreztem, hogy van egy személyiség, aki képes csapatot állítani maga mellé, képes egy célt megfogalmazni, azt követni, és egy jó ügyhöz próbál támogatókat keresni. Azt mondtuk, hogy támogatni fogjuk ezt minden eszközzel, ami rendelkezésünkre áll. Ebben benne volt az Erdélyi Népfőiskola terve is” – osztotta meg Kelemen Hunor a Székelyhonnal.
Hozzátette,
az Erdélyi Népfőiskolának van egy nagyon erős hagyománya a két világháború közötti időszakból, és az akkori huszadik századi kontextusba helyezve egy sikeres mozgalom volt.
Nagyon fontos ilyen hagyományokat átültetni a huszonegyedik századba, nyilván a 21. századi kihívásokra 21. századi eszközökkel keresve a választ, különösen mert ezt egy olyan vidéki környezetben valósítja meg, amely közel is van Marosvásárhelyhez. Olyan helyre hozták, ahol a helyi közösség is szívesen fogadja, és életet lehet lehelni egy ilyen intézménnyel nemcsak Bedébe, de a környező településekbe is – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki a népfőiskolát, mint intézményes keretet lát a vidéki emberek és a segítségre szoruló gyerekek számára, amellyel hozzájárulnak a mai világ kérdéseinek megválaszolásához.
Idén először nem csak rászorulóknak szerveztek tábort Bedében – tudtuk meg Kovács Edinától, az egyesület adománygyűjtésért felelős munkatársától. „Az idei év áttörést jelentett, hiszen egy hozzájárulásos tábort is szerveztünk 34 gyerekkel, mert a támogatóink is jelezték, hogy ők is elhoznák a gyerekeiket, mert tetszett nekik, hogy mi próbáljuk úgy nevelni a táborozóinkat, hogy szocializálódjanak, egymásra hangolódjanak, és ennek egyik feltétele, hogy ne hozzanak mobiltelefont magukkal. A koronavírusos, karanténos időszak után pedig nagy igény és nyitottság volt a szülők részéről” – vallotta be Kovács Edina.
A hegyek közé ékelt kis zsákfaluban, Bedében második éve szervezik a táboraikat a saját táborhelyükön, addig mindig bérelniük kellett a helyeket. A Solidaris-táboroknak azonban már híre van, hiszen már második meghirdetett napon 29 gyerek jelentkezett, mostanra már felduzzadt negyvenre a gyereklétszám. Egyelőre csak az önkénteseknek van alvóhely a felújított és átalakított régi csűrben. A gyerekeket minden reggel behozzák a faluba, és este hazaviszik őket, de hosszú távú terveik között szerepel, hogy ott is aludhassanak, hiszen a hatezer négyzetméteres, gyümölcsfákkal körülölelt telek nem csak fizikai fejlődésre, de egymást segítve lelki és szellemi fejlődésre is nagyszerű teret biztosít számukra.