Egyéb kategória

Értékmegőrzés a Székely Mikó Kollégiumban

Jeles vendégei voltak Háromszék legrégibb középiskolájának, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak. A csütörtök délutáni eseményen részt vett Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, aki Antal Árpád polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester kíséretében érkezett as 162 éves alma materbe.

A vendégeket Sztakics Éva Judit, a Székely Mikó Kollégium igazgatója köszöntötte.

Brendus Réka szerint a Székely Mikó Kollégium történelmileg is Erdély egyik legfontosabb, legkiemelkedőbb iskolája,

amely talán a legtöbbet szerepelt az elmúlt évtized sajtójában.

„A Székely Mikó Kollégiumot – számos más erdélyi magyar felekezeti oktatási intézménnyel együtt – a 19. század második felében alapították. A kollégiumot – minden más erdélyi magyar felekezeti oktatási intézménnyel együtt – a kommunista rendszer 1948-ban államosította. A kollégiumot – számos más erdélyi magyar felekezeti oktatási intézménnyel együtt – a 2000-es évek folyamán visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a református egyháznak. Végül e kollégiumot – az összes visszaszolgáltatott felekezeti oktatási intézmény közül egyedüliként – a román állam megalapozatlan bírói döntésekkel ismét államosította, ezzel párhuzamosan pedig ártatlan embereket hurcolt meg és ítélt el. Nos, e történet minden momentumát számos tanú tudja hitelesíteni – ezek pedig mindannyian benne vannak a most bemutatott emlékalbumban. (…) Nemzedékek, akik a kiegyezés utáni Magyarországtól a trianoni diktátumon át a második bécsi döntésig – majd ezután is, a kommunista rátelepedés korszakát is átélve a jelenkori megújulásig egy hullámzó és viszontagságos történelmi időszak megélői, formálói, eszmék és értékek örökösei és egyben továbbadói is” – mondta a főosztályvezető.

Az iskola múltjára és nagyjaira emlékeztek mostani diákok, véndiákok, tanárok és közösségi vezetők. „A közösség rendületlen hite és kitartása tartotta meg a viharokban is az iskolát, ahogy az iskola nevelte ki a közösségbe és annak megmaradásába vetett rendületlen hitet és kitartást. Így vannak egymás mellett az alapítók: Csáky Albin vallásügyi és oktatási miniszter, Gróf Mikó Imre és szemerjai Szász Domokos református püspök.

A Székely Mikó Kollégium ma Háromszék legnagyobb és legeredményesebb iskolája, hazai és nemzetközi porondon is kiemelkedő sikereket elérő diákokat nevel, de a sport- és művelődés terén is kiváló lehetőségeket biztosít. Ezen eredmények köteleznek bennünket arra, hogy az alapítók álmát továbbra se adjuk fel.

Mindig a magasan tartott léc, a sikerek és eredmények ösztönöznek bennünket arra, hogy nem szabad megállnunk, nem szabad hátradőlnünk. És ott, ahol a magyar kormány, a város vezetése, az egyházak, a szülők és diákok – egyszóval a teljes közösség – ugyanazt a célt követi, ott nincs is megállás” – hangsúlyozta Brendus.

Rekonstruált festmények és emlékalbum

A Székely Mikó Kollégium alapító mecénásainak eredeti festménye a második világháború alatt eltűnt, nyoma veszett, azonban

Csáky Albin vallásügyi és oktatási miniszter, Gróf Mikó Imre és szemerjai Szász Domokos református püspök korhű, de mégis a 21. századnak szóló egész alakos festményét Péter Alpár képzőművész rekonstruálta.

Ezeket leplezték le a csütörtöki ünnepségen.

A festményekről, ezek elkészülésének kulisszatitkairól Várallyay Réka művészettörténész tartott szakszerű, nagyon érdekes előadást.

Erdélyben elsőként a Székely Mikó Kollégium tablóiról készült emlékalbum.

Ezekről lenyűgöző vetített képes előadást tartott az iskola nyugalmazott matematikatanára, József Álmos helytörténész. A 162 éves iskola tablóiból készült albumban csak az 1903. évi hiányzik, a többi megvan eredetiben az iskolában, illetve megtalálták a másolatát.

A tanár úr érdekfeszítően mesélt és – többek között – számos szempontból vizsgálta, elemezte a tablókat. Szó esett a tablók stílusáról, szerzőiről, a használ címerekről, a évek során változó hajviseletről, öltözetről, a hírességekről, érdekes történeteket hallhattunk a különböző korok tablókészítéséről, illetve fényképezési szokásairól.

Az esemény zárasaként Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője beszélt annak az iskolatörténeti kiállításnak létrejöttéről, amely – szintén elsőként Erdélyben – mostantól megtekinthető a Székely Mikó Kollégium Múzeumtermében.

Az album és a festmények létrejöttét a Nemzetpolitikai Államtitkárság és Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta, az esemény része volt a Szent György Napoknak.