Akárcsak az elmúlt években, idén is jelentős összegeket fordítanak beruházásokra Csíkszeredában,
az elfogadott 277,14 millió lejes költségvetésből 160 millió lejt a beruházások, fejlesztések számára különítettek el.
A 160 milliós keretből a saját hozzájárulás 75 millió lejt, az uniós források 57,5 milliót, míg az állami finanszírozás 17,2 milliót fog jelenteni, a fennmaradó 10,37 millió lej pedig a hőszigetelési program részeként a lakók hozzájárulásával valósulhat majd meg. A saját költségvetésből beruházásokra fordított összeg gyakorlatilag az előző évekből maradt tartalékból származik.
Több éves előkészítés után idén elkezdik az európai uniós támogatású mobilitási terv keretében a vasúti felüljáró híd átépítését, de a gázüzemű autóbuszok beszerzése és az ezekhez szükséges telephely, illetve töltőállomások építése is elkezdődik, akárcsak a távolsági autóbusz-állomás felújítása, és a korszerű forgalomirányítási rendszer beszerzése.
Ennek megfelelően a beruházási lista legnagyobb költségtételeit, összesen 36,7 millió lejt ezekre a fejlesztésekre fordítják. Ebből
az európai uniós támogatás értéke 27,5, a város hozzájárulása 5, míg az állami költségvetésé 4,2 millió lej.
Közel ugyanekkora összeget, 36 millió lejt fordítanak tömbház-hőszigetelésekre, amely európai uniós, helyi költségvetési és lakossági társfinanszírozással valósul meg – ez tartalmaz kivitelezést, illetve tervek és megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését is.
A Hargita utca felújítására, beleértve a körforgalom kialakítását is a Rét utcai kereszteződésnél, 5 millió lejt irányoz elő a költségvetés – ez szintén a mobilitási terv része.
Folytatódnak a tanintézeteket érintő fejlesztések is, így a Fűzfa lakótelepi napköziotthon építésére 4 millió lej szerepel a büdzsében, a Micimackó napköziotthon felújítására pedig 2,8 millió lej. A József Attila Általános Iskola felújítására 4,6 milliót kell kifizetni, a Kós Károly Szakközépiskola műhelyének építésére 3,5, a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének építésére 5,8, a Nagy István Művészeti középiskola tornatermének építésére pedig 6,3 millió lejt fordít a város.
Szintén uniós támogatással készül a Szeredai-fürdő melletti terület felújítása, ahol szabadidőpark készül, erre 2,4 millió lej jut idén.
Ingatlanvásárlás céljaira 10 millió lejt különítettek el erre az évre,
a Hajnal utcai krízisközpont kialakítására pedig, ahová néhány, családok elhelyezésére alkalmas konténert is vásárolnak, 2,7 millió lejt.
Övezeti rendezési tervek és tanulmányok elkészítésének költségeire 2,1 millió lej áll rendelkezésre a büdzsében. Jelentős összeget, 17 millió lejt költenek különböző utcák, hidak felújítására, javítására, illetve ezekhez szükséges tanulmányok elkészítésére – ide tartozik a Gál Sándor téri új parkoló, illetve a Lendület sétányra tervezett korszerű játszótér elkészítése is.
| Fontosabb beruházások | Összegek |
| Tömbház-hőszigetelések | 36 millió lej |
| Útfelújítások, javítások, tervek | 17 millió lej |
| Iskolai tornatermek építése | 12,1 millió lej |
| Gázüzemű autóbuszok beszerzése | 10,4 millió lej |
| Vasúti felüljáró híd újjáépítése | 10,3 millió lej |
| Buszpályaudvar felújítása | 10,3 millió lej |
| Ingatlanvásárlás | 10 millió lej |
| Napköziépítés, felújítás | 6,8 millió lej |
| Hargita utca felújítása | 5 millió lej |
| Krízisközpont kialakítása | 2,7 millió lej |