Noha az egészségügyi minisztériumban korábban abban bíztak, hogy októberben megkezdődhet a koronavírus omikron variánsa elleni oltóanyagok beadása országszerte, egyelőre még nem érkezett Romániába az új oltóanyagból.
Semmilyen hivatalos hírt nem kaptak a szaktárcától az új oltóanyaggal kapcsolatban, nem tudni, hogy mikor lesz az elérhető – közölte érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy egyelőre a már meglévő oltások beadását is nehézkes megszervezni.
– fogalmazott a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője. Megjegyezte, nem csak az oltásigénylők száma alacsony, hanem olyan háziorvost is egyre nehezebb találni, aki vállalja az oltás beadását. Sokan közülük arra hivatkoznak, hogy össze kell gyűjteni az oltakozókat, ugyanis az oltóanyagok felhasználására vonatkozó módszertan szerint a veszteség nem haladhatja meg az ötven százalékot, azaz
legalább három oltásigénylőre van szükség ahhoz, hogy megnyithassanak egy flakont, de gyakran az a néhány ember, aki felvenné az oltást, a megye különböző részeiben él.
„Nyilván, ha az új oltóanyag megérkezett volna, akkor megnyithattunk volna térségenként legalább egy-egy oltóhelyet – gondolkodtunk is, hogy azok a kórházakban legyenek vagy a permanenciaközpontokban – de addig, amíg ilyen kevés az oltásigénylő, nincs értelme” – fogalmazott Tar Gyöngyi, a költségeket említve elsődleges okként.
Jelenleg az igazolt koronavírus-fertőzések száma is meglehetősen alacsony Hargita megyében, különösen a múlt év azonos időszakához képest, amikor még agresszíven tombolt a járvány a térségben.
Azt, hogy a hideg idő beálltával nem nőttek meg az esetszámok, illetve azt, hogy megyeszerte mindössze néhány igazolt fertőzés történik naponta Tar Gyöngyi a masszív nyári fertőzéshullámnak, illetve az annak eredményeként kialakult immunitásnak tulajdonítja.
„Szerintem ez a nyári fertőzéshullámnak a következménye, amikor nagy csendben lezajlott egy óriási, természetes úton történő immunizáció. Akkor nagyon sokan megbetegedtek, valószínűleg nem volt olyan közösség, ahol ne lett volna fertőzött, és persze sokan nem is teszteltették magukat, vagy otthon átvészelték.
Tehát akkor volt egy omikron-fertőzéshullám, és valószínű, hogy most nagyon sok a védett ember, akik fertőzés útján szerezték meg a védettséget. Ha nem jön új variáns, akkor ők ideig-óráig védettek” – mondta a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője. A megyében igazolt Covid-fertőzéseket illetően úgy fogalmazott, hogy „jelenleg csendes a helyzet, mondhatni éves szinten a mélyponton vannak az esetszámok”. Már a múlt hét második felében csak egy-két új eset került nyilvántartásba megyeszerte naponta, ez az utóbbi napokban négyre nőtt, de ez is viszonylag alacsony érték. Átlagértékkel számolva hetente nagyjából egy Covid-haláleset történik a megyében.