Az öttagú expedíció, melynek három tagja (Dan Egri, Radu Merdari, Rareș Georgescu) marosvásárhelyi volt, kettő pedig sepsiszentgyörgyi, július 16-án érkezett haza a kéthetes kenyai expedícióról. Az egyesület az elmúlt években jelentős eredményeket könyvelhetett el a magashegyi mászás terén, tagjai meghódították Afrika legmagasabb csúcsát, a Kilimandzsárót, a 6962 magas argentínai Aconcagua-t, az alaszkai McKinley-t, az antarktiszi Mount Vinson-t, és csak egy vihar akadályozta meg őket abban, hogy felérjenek a 8201 méter magas Cho Oyu-ra.
A biztos pont minden expedícióban maga az egyesület vezetője, Tulit Zsombor. Őt faggattuk a legutóbbi kalandokról, kihívásokról.
– Helyesbítenék: mi nem meghódítjuk a csúcsokat, szerényen megelégszünk azzal, hogy megmásszuk őket, és pár percet eltöltünk a tetejükön. A kérdésre a válasz azonban az, hogy
a résztvevők fizikai és mentális állapota, képességei határozzák meg, hogy mi a cél,
továbbá az, hogy mennyi technikai tudásuk van, sziklát vagy jégfalat kell mászni, hogyan közelíthető meg a hegy, sítúrával vagy csak hosszas gyaloglással. Most úgy alakult, hogy egy háromtagú vásárhelyi csoporthoz társultunk Csenteri Leventével, és társszervezésben bonyolítottuk le az expedíciót. Ez a csúcs technikailag számunkra kihívásnak tűnt és be is bizonyosodott, hogy az. Az akklimatizálódás után, ami minden magashegyi mászást kötelezően megelőz, a nagy mászást az utolsó ezer méter jelentette:
Az utolsó akadályt ebben egy 25 kötélhosszas fal jelentette, és bár eredetileg úgy terveztük, hogy a falban alszunk (bivakolunk) és lassúbb ritmusban mászunk, a csapat az időjárási prognózis alapján úgy döntött, hogy egynaposra szűkítjük le a csúcshódítást.
– Most szerencsére nem volt vészhelyzet. Nagyon jól eltaláltuk az indulás idejét: amikor a fejlámpáikra már nem volt szükség, reggel 6 óra körül értük el a falat, amibe beleálltunk, és este fél 7 körül értünk vissza ugyanerre a pontra. Erőnlétünket tekintve is a megfelelő cél volt a Batián, igaz, sokat is készültünk rá, Leventével a Királykőn és a Bucsecsben edzettünk. Kihívás persze azért van: hogy elégséges vizet, élelmet vegyünk magunkhoz, vagy a kötéltársunkkal együtt jól bírjuk a mászást. Mi folyamatos kapcsolatban voltunk egymással és
Azért sajnálom, hogy lemondtunk a bivakolásról, egy kis hiányérzettel maradtam, de rögtön másnap pótoltuk is, mert az utolsó táborban a többiek egy napot szüneteltek, mi pedig Leventével még megmásztunk egy Point Peter nevű 4800 méteres csúcsot, amiben szintén az volt a szép, hogy mobileszközökkel mászik az ember.
– Nem, egyáltalán, Kenya egy nagyon békés, kedves hely, tele barátságos segítőkész emberekkel. Ahhoz, hogy hegyet másszunk, persze kellenek engedélyek –például a nemzeti parkokba való belépéshez –, olyan logisztikai dolgok, amelyek magától értetődőek egy expedíció életében. Nekünk ezeket egy helyi cég intézte. Az alaptárborba való feljutáshoz is kellett egy csomó helyi segítség, de
A Mount Kenya nem annyira népszerű mint a Kilimandzsáró, de mi egyáltalán nem bántuk meg a választásunk, mert a Batián sokkal szebb, mint Afrika legmagasabb csúcsa.
– Bár korábban nem terveztük, de most mégis kezdjük dédelgetni egy Everest-expedíció gondolatát, úgy képzeljük, oxigénpalackkal másznánk meg. Addig azonban, amíg erre tökéletesen felkészültnek érezzük magunkat, jövő tavaszra tervezzük a 7547 méteres Mustagh Ata megmászását, ide túrasível megyünk, ősszel szeretnénk elérni a 6812 méteres Ama Dablamot, ami a legszebb hegy a Himalájában, szóval tele vagyunk tervekkel.