Közvitára bocsátotta a kormány a 2026-os költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénytervezetet, amely éles hangvételű reakciót kapott a Sanitas szakszervezettól, ugyanis a tervezet 10 százalékos költségcsökkentést ír elő az egészségügyi és a szociális ellátórendszer intézményei esetében is.
A két ágazat dolgozóinak az érdekeit képviselő szakszervezet közleményében azt írják,
az alulfinanszírozott rendszerben a két szektor dolgozóit egyszerű számokként kezelik,
mindeközben pedig úgy tűnik, hogy az állam csak azért finanszírozza az orvosok és egyetemi végzettségű szakemberek képzését, hogy „készen exportálja” őket Nyugatra. Ugyanis a szakszervezet szerint ez lesz a következménye a 2026-ra tervezett bércsökkentésnek, amit az infláció hatásai tovább fokoznak.
– írják.
A háziorvosi hálózat finanszírozási rendszerének módosítása, azaz a fejkvóta alapú finanszírozás csökkentése után további 10 százalékos forrásmegvonás a vidéki rendelők bezárásához fog vezetni, ami a falun élő krónikus betegek számára felér egy halálos ítélettel, a szociális ellátórendszerben lezajló hasonló folyamatok miatt pedig
a segítségre szoruló idősek és a rendszerben élő gyermekek kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe
– figyelmeztet az érdekvédelmi tömörülés.
Erkölcstelen ilyen anyagi áldozatvállalást elvárni a dolgozóktól, miközben az átláthatatlan közbeszerzésekből eredő veszteségek érintetlenek maradnak, és továbbra is fenntartják a politikai alapú állásokat, a digitalizációt pedig – amely pénzt spórolna és tehermentesítené a személyzetet – állandóan halogatják vagy hibásan vezetik be – hangsúlyozza a szakszervezet.
Egyáltalán nem erre számítottak
A tervezett megszorítás akár tiltakozásokhoz is vezethet, de ilyen döntés egyelőre nem született a szakszervezetnél, de egészségügyben dolgozóktól olyan véleményeket már hallott, hogy tömeges felmondásokkal kellene tiltakozni – mondta érdeklődésünkre Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei szervezetének elnöke.
a bérpótlékok úgyszintén, és akkor most jött ez” – fogalmazott arról, hogy egyáltalán nem erre számítottak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben dolgozók. Különösen azok után, hogy a második megszorítási intézkedéscsomag elfogadásakor még azt nyilatkozták a kormány képviselői, hogy a további intézkedések a két ágazatot nem fogják érinteni.
Az egészségügyi rendszerben már nincs semmilyen költség, amit csökkenteni lehetne,
a szociális ellátórendszerben pedig sokan már most is minimálbérért dolgoznak – fakadt ki a szakszervezet képviselője. A szociális ellátórendszerben a fizetéseket hónapról hónapra csak nagy nehézségek árán tudják kiadni, üdülési csekkeket pedig már nem is kaptak az alkalmazottak, noha járt volna nekik.
Utóbbi miatt sajnos pert kell majd indítson a szakszervezet – közölte az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője.
Nyulas Emma szerint
nagy bajok lesznek, ha a szociális ellátórendszerben dolgozók bérét csökkentik,
hiszen már tavaly nagyon sokan elhagyták a rendszert. Csak nagy nehézségek árán tudták pótolni őket, mindannyiukat nem is sikerült, de ha újabb megszorítás lesz, „egy adott pillanatban alkalmazottak nélkül maradhatnak az európai alapokból felépített családi típusú elhelyezőközpontok is” – figyelmeztetett a szakszervezet képviselője.
Újabb elvándorlást indíthat el az egészségügyi rendszerben is az, ha bevezetik az ágazatot érintő megszorító intézkedést. „És kik fognak elmenni? A jó szakemberek, azok, akik külföldön is könnyen találnak munkát” – fogalmazott Nyulas Emma.