Egyéb kategória

Fiatalok közé hajtott egy ittas sofőr, gyilkossági kísérlet miatt indul ellene eljárás

Az Argeş megyei rendőrség csütörtöki közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy

az ittas állapotban levő 20 éves fiatalember szándékosan ütötte el a hat fiatalt, akikkel együtt egy házibulin vett részt, majd elhagyta a baleset helyszínét.

A rendőrség röviddel azután elfogta a fiatalt, akiről kiderült, hogy Ştefan cel Mare településen lakik, és az alkohol mellett vélhetően kábítószert is fogyasztott – írja az Agerpres.

Az alkoholszonda ugyanis 0,40 mg/l-t meghaladó légalkoholszintet mutatott ki nála, és a drogteszt is pozitív volt.

A rendőrök bekísérték a fiatalembert biológiai mintavételre.

A nyomozás során kiderült, hogy a partin résztvevő fiatalok, pontosabban a sofőr fiútestvére és egy másik személy között spontán konfliktus tört ki, aminek következtében

a 20 éves fiatalember szándékosan belehajtott az úttesten álló fiatalok csoportjába.

A hat 16 és 25 év közötti fiatalt kórházba szállították orvosi kivizsgálásra, hármukat be is utalták.

Az ügyet az Argeş megyei ügyészség vette át, és gyilkossági kísérlet gyanújával folytatják a nyomozást.