Mint a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár illetékese érdeklődésünkre tájékoztatott, március 9-étől kezdődően 18 fordulóban fogadják a kezelési jegyekre az igényléseket, legkésőbb november 30-ig. Az első fordulóban eddig 740 kérést iktattak, valamivel többet, mint 2021-ben ilyenkor.
– osztotta meg. Tőle tudjuk, hogy jelenleg a nyugdíjpénztár gyógykezelési jegyet az amarai és a kovásznai kezelőbázisokra, valamint az Algyógyra és Püspökfürdőre (Május 1) biztosít a nyugdíjasoknak és a köznyugdíjrendszer biztosítottjainak, valamint azon személyeknek, akik jogosultak valamely speciális törvény alapján ingyenes gyógykezelési jegyre. Hozzátette,
ebben az évben is 16 napból áll egy gyógykezelési idény, amelyből 12 nap a tulajdonképpeni kezelési idő.
„A gyógykezelési jegyek elosztása informatikai program segítségével történik, a gyógykezelés indokoltsága, a kérés iktatásának időpontja, illetve a különböző jogosultsági kategóriák alapján. A kezelési jegyben részesülők listája megtekinthető az intézmény székhelyén, vagy a cjphr.ro weboldalon” – jegyezte meg.
Gyógykezelési jegy igényelhető hozzájárulás befizetésével is a pénztártól, a nyugdíjasoknak a gyógykezelést megelőző hónapi bruttó nyugdíjuk 50 százalékával kell hozzájárulniuk a jegy árához, a biztosítottak pedig a gyógykezelési jegy árának felét kell kifizetniük. Azonban teljes árat kell fizetniük azoknak a biztosítottaknak, akiknek a fizetése nagyobb, mint az országos bruttó átlagbér.
Idén a gyógykezelési jegyek ára 1933, illetve 2030 lej között váltakozik
– tudtuk meg.
A jegyigénylési kérésnek tartalmaznia kell a kérelmező nevét, személyi számát (CNP), lakcímét, telefonszámát, a gyógyfürdői helység megnevezését, az időszakot, amikor a kezelésre igényt tartana, valamint az igénylői minőségét.
– jegyezte meg a nyugdíjpénztár munkatársa. A kéréseket postán, e-mailben (a biletehr@cnpp.ro címre), vagy személyesen lehet eljuttatni a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár csíkszeredai székhelyére, a Kossuth Lajos 94. szám alá. Fontos tudni, hogy a kérelmeket legalább 30 nappal a jegyigénylési időszak első hónapja előtt kell benyújtani. A kérelmező legfeljebb három üdülőhelyet választhat, a kérelmeket közvetlenül a számítógépes alkalmazásban iktatják.
A kiutalt jegyek átvételénél be kell nyújtani továbbá a kezelést megelőző hónapra vonatkozó nyugdíjszelvényt, az alkalmazottak esetében az előző hónapra vonatkozó bruttó jövedelmi igazolást, valamint orvosi javaslatot a kezelésre. A legnépszerűbb célpontoknak egyébként a Hargita megyei igénylők között a kovásznai, a szovátai, a tusnádfürdői kezelőbázisok, valamint Püspökfürdő és Félixfürdő számítanak, de szívesen választják Herkulesfürdőt és Algyógyot, az Amara kezelőbázist, valamint más tengerparti fürdőhelyeket is.