A frissen megválasztott pártelnök a testvéreinek nevezte a Romániában élő, magyarokat, romákat, lipovánokat, törököket, tatárokat, bolgárokat és szerbeket.
„Örülünk, hogy önök Románia hűséges polgárai, örülünk, hogy mostantól együtt támasztjuk fel saját hamvaiból Romániát, és számítunk önökre (…) A nemzetek egyesült Európájában akarunk élni, amelyben minden nemzet megtalálja a helyét” -– idézi az Agerpres hírügynökség George Simiont.
A pártelnök kifejtette azt is, hogy az állam hadat üzent a hazai vállalkozóknak. Egy vendéglátós ismerősét hozta fel példaként, akinek az éttermeit a „diktatórikus állam hatalmával visszaélve bezáratta”. Szerinte sok hasonló sorsú vállalkozó van még az országban, és az AUR-nak kell kormányra kerülnie, hogy ez megváltozzon. Emellett egy olyan AUR-os államfőre van szüksége Romániának, „aki a választókkal is fotózkodik, nem csak a feleségével egy golfpartin vagy sízéskor” – tette hozzá.