Ha valaki ért Hollywoodban a gótikus, grandiózus díszletek közt játszódó, nem is annyira félelmetes, inkább borzongató, és egyes jeleneteivel elborzasztó horrorokhoz, az Guillermo del Toro. A filmográfiáját nem igazán kell bemutatni: neki köszönhetjük többek között a Faun labirintusát, az eredeti két Hellboy-filmet, de ő volt az, aki egymásnak eresztette a hatalmas jaeger-mechákat a Pacific Rim első részében, majd 2018-ban elhódította a legjobb filmnek járó Oscart A víz érintésével, de ő az, aki egy sötét hangulatú, animációs Pinokkió-adaptációt is összehozott a Netflixnél 2022-ben.
Azt már kevesebben tudják, hogy del Toro a videójátékok világába is rendesen belekóstolt ugyanis közösen jegyzik Hideo Kojimával a mára már legendaszámba menő horror-techdemót, a P.T.-t, amelyet megjelenése után törölt a kiadó, így az csak azon szerencsések Playstation 4-konzolján maradt meg, akik a megjelenést követően letöltötték (mostanra már elérhetővé tették bárki számára a hatamas rajongói nyomásnak eleget téve), de a történet fontos szereplőjeként, (egy túlsúlyos, de annál energikusabb tudósként, Deadmanként) vállalt szerepet a 2019-es Death Strandingben, amelyet szintén Kojima, ezúttal már független alkotóként készített, ráadásul del Toro az idén megjelent folytatásban, a Death Stranding: On the Beach-ben is visszatért.
A rendkívül sokoldalú alkotó most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkezett, pontosabban most aratja le legújabb munkájának gyümölcsét, ugyanis most vált elérhetővé legújabb, monumentális alkotása, a Frankenstein, amit
a Netflix égisze alatt, mintegy 120 millió dollárból készíthetett olyan sztárokkal, mint Oscar Isaac, Jacob Elordi, Mia Goth és Christoph Waltz.
Mondhatni, hogy a filmtörténet során többször is mozgóképpé adaptált modern Prométeusz-történet modern feldolgozása az istent játszó Victor Frankensteinről nem is kerülhetett volna jobb rendezőhöz, mint Guillermo del Toro, aki egy sajátos víziójú látványfilmben tárja most a nézők elé az emberfeletti erővel bíró, halottak testrészeiből összerakott és életre keltett szörny és alkotója már ismert, örökérvényű történetét.
Nem újdonság del Toro számára a legtöbbször elrettentő külsejű, ennek ellensúlyozásaként mégis érző lények története (lásd Hellboy, A kétéltű ember), Frankenstein szörnye pedig tovább erősíti azt, hogy a spanyol rendező pont
a nem emberien kinéző számkivetettek történetén keresztül nyújt betekintést az emberi természet és a dehumanizálás bizonyos mélységeibe.
Aki del Toro Frankensteinjétől egy lélektani drámát vár, az csalódni fog, aki viszont egy különleges atmoszférájú, mozivászonra kívánkozó látványfilmet szeretne látni, az az év egyik legjobbját kapja meg.
A pazar díszletek, a kézzel berendezett belső terek, az eltúlzott gótika, és a festői tájak nagytotáljai nyilván nem jöhettek volna létre a Netflix pénze nélkül, ennek a szomorú kompromisszuma, hogy
a legtöbben streamingen, az otthoni képernyőn és nem moziban láthatják az alkotást, ami biztosan több jelöléssel is ott lesz a soron következő díjszezonban.
A technikai jelöléseken túl alán Oscar Isaac és Jacob Elordi is elcsíphetnek egy-egy Oscar-jelölést a nem túlságosan kiemelkedő, de teljesen korrekt alakításaikért.
Guillermo del Toro ismét egy rendkívül látványos szörnyfilmmel és az ebbe oltott gótikus horrorral örvendeztette meg a filmrajongókat (amiben azért gyomorforgató és meglehetősen abszurd szekvenciák is helyet kapnak), de ugyanakkor egy klasszikus irodalmi művet is úgy tudott vászonra adaptálni két és fél órában, hogy abban nem igazán vannak üresjáratok, és
több, érzelmes pillanattal is képes elérzékenyíteni a pátoszos fordulatokra is nyitott nézőjét.
Az egyedüli negatívum talán a CGI-farkasok látványa és a helyenként túl művinek érződő belső terek róhatók fel, ezek azonban nem csorbítják az összképet, vagyis azt, hogy egy,
a Netflix-átlagnál jóval minőségibb filmet kapunk az előfizetésünkért, amitől a streamingplatform az idei filmes jelölések és díjak begyűjtését reméli.
Robert Eggers a tavaly megjelent Nosferatuval, Guillermo Del Toro pedig a most debütált Frankensteinnel bebizonyzították, hogy igenis lehet minőségi adaptációt készíteni a klasszikus szörnyfilmekből.
Ha ez a trend így folytatódik, akkor még az is lehet, hogy a jövőben kaphatunk egy korrekt Van Helsing-mozit, de hátha egy vizionárius rendezőnél landol majd a The League of Extraordinary Gentlemen, ami a 2003-as, elhasalt próbálkozás után megérdemelne egy igazán látványos adaptációt.