Idén is, akárcsak tavaly, a Szent Miklós szobor lábánál tartották meg az első adventi gyertya meggyújtásának ünnepségét. Egy óriási adventi koszorú köré sorakoztak fel a város lakói, hogy közösen indulhassanak el az adventi várakozás útján. A Domokos Pál Péter Dalkör Női Kórusa énekkel nyitotta és tette még szebbé a közös pillanatokat, Jakab Bálint Márta vezényletével.
„Jelenlétünk nem csak meghallgatást, befogadást kell jelentsen, hanem cselekvő, aktív részvételt is. A mellettünk állók szemébe tekinteni, egy-egy mosolyt, jó szót ajándékozni mind-mind az ünnep egy-egy ékkövét, alkotóelemét jelenti” – hangsúlyozta Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, aki köszöntötte a jelenlévőket.
Mátyás István református lelkész kiemelte:
Fontos, hogy kezdjük el hallani, hallgatni és meghallani a mennyei zenét, hiszen ehhez szeretnénk csatlakozni karácsonykor, ide kell úgymond fejlődni, ezzel kell összhangba legyen a mi énekünk is”. Gál Hunor, a Munkás Szent József Római Katolikus és az Örmény Katolikus Templom plébánosa mondott imát és áldotta meg az adventi koszorút. Az idei adventi gondolatokat Gyergyószentmiklós zenekarai, elsőként a Teddy Queen két tagja, Fodor László és Csóka Lóránd tolmácsolta. A zenekar tagjai két dallal is meglepték a jelenlévőket, ezzel is hangolva őket az ünnepre.
Az adventi koszorú második gyertyáját december 4-én, szintén este 19 óra 15 perckor gyújtják majd meg Gyergyószentmiklós főterén. Akkor majd a No Sugar zenekar tagjai tolmácsolják az adventi gondolatokat.