Egyéb kategória

Hamarosan megjelenik a No Sugar harmadik nagylemeze

Hamarosan, a jövő év elején megjelenik a No Sugar harmadik nagylemeze, ezen dolgozik gőzerővel az együttes ebben koncertmentes időszakban – mondta el sajtótájékoztatóján Bereczky Botond, az együttes vezetője. Az új számok alkotása közben videoklip forgatások zajlanak, nemrégiben lett látható, hallható a zenekar Youtube-csatornáján és más felületeken az Amit a szív című dal, azt megelőzően pedig a Hegyek között Petőfi Sándor vers feldolgozása.

„Havonta jelentetjük meg az új klipeket, és ez így lesz a következő időszakban is. Decemberben jön a következő, és a januárban megjelenésre kerülő klip is elkészült már. Ennek elkészítéséhez segített nekünk a Hargita Megye Tanácsa által biztosított támogatás” – ismertette Bereczky. Azt még nem árulja el, hogy mely dalok lesznek elérhetők a következő két hónapban. Ezt meglepetésnek szánják – tette hozzá. (X – fizetett hirdetés)