Már a Cekend-tető felé vezető úton érezhető volt, hogy nagy tömeg érkezik a máréfalvi tűzoltónapok részeként megszervezett Ossian koncertre. Hamar meg is telt a szervezők által kijelölt helyszín,
bőr- és farmerdzsekis emberek emeleték magasba a kezüket, amint az együttes tagjai a húrok közé csaptak, illetve felcsendült a Rock katonái című dal.
Paksi Endre énekes hangjára egyként lüktetett a tömeg. A tervek szerint egyébként Máréfalva díszpolgárává fogják avatni a zenekar frontemberét az este folyamán.
Folytatódik a program
Vasárnap szentmisével kezdődnek a tűzoltónapok, majd életmentés-bemutató, néptánc, fúvószenekar és modern táncműsor szórakoztatja a vendégeket. A rendezvényt Zilincki Nóra koncertje zárja 20 órától.