Egyéb kategória

Hargita megyében a megkérdezett páciensek többsége elégedett a beutalás körülményeivel

Az egészségbiztosítási pénztár rendszeresen végez kérdőíves felmérést a páciensek körében az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos tapasztalataikról. Az első félévben készült felmérés során négyszáz páciens töltötte ki a kérdőívet, a válaszok feldolgozása nemrég ért véget. A 400 válaszadó közül 238 járt kórházi kezelésen az elmúlt két évben.

A 97,9 százalékuk, azaz 233-an azt nyilatkozták a kérdőívben, hogy a beutalás során minden szükséges figyelmet megkaptak.

A kezeléshez szükséges gyógyszerek beszerzését illetően már jobban megoszlottak a válaszok: a korábbi páciensek 65,55 százaléka megkapott minden, a kezeléséhez szükséges gyógyszert a kórházban, 11 százalékuk saját költségén kellett beszerezze azt, a 29,83 százalékuk pedig a gyógyszerek egy részét megkapta a kórházban, a másik részét viszont maga kellett beszerezze. A korábbi beutaltak 92,44 százaléka nagyon elégedett a kórházi személyzet hozzáállással, válaszaik szerint figyelmet és megértést kaptak a kórházi dolgozóktól bennfekvésük ideje alatt.

A válaszadóknak a 7,56 százaléka nyilatkozta azt, hogy elégedetlen volt a személyzet hozzáállásával és nem kapott tájékoztatást a javasolt orvosi beavatkozásról, kezelésről, annak kockázatairól, illetve az esetleges alternatívákról.

A kérdőívek egy részét a páciensek a kórházból történő kibocsátásuk alkalmával töltötték ki. Amint arról Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója tájékoztatott, meggyőződése, hogy

ilyenkor finoman szólva is elfogult válaszokat ad a páciensek egy része, még akkor is, ha névtelenül kell kitölteni a kérdőívet,

ezért az egészségbiztosítási pénztárnál is a kérdőív kitöltésére kérik az ügyfeleket, ha pár percig várakozniuk kell ügyintézésük során.

Próbáljuk a háziorvosoknak és más egészségügyi szolgáltatóknak is kiküldeni a kérdőíveket, hogy minél hitelesebb és őszintébb válaszokat kapjunk

– fogalmazott.

Nem lehet minden gyógyszer készleten

A beutalt betegek gyógyszerbeszerzésére vonatkozó helyzetet illetően elmondta, nem tarthat egy kórház mindenféle gyógyszer minden típusából készletet. Példaként a magas vérnyomásra adott készítményeket említette, amelyekből nagyon sokféle van és azok egyenként többféle hatóanyagtartalmú kiszerelésben kerülnek forgalomba. Éppen ezért

előfordulhat olyan helyzet, hogy a bennfekvő beteg hozzátartozói kell beszerezzenek egyes gyógyszereket, de a nyugta alapján a kórház meg kell térítse a készítmények költségét.

„Minden kórháznak kell legyen egy belső procedúrája, amely alapján visszafizeti ezeknek a gyógyszereknek az árát. Nem fogják maguktól visszaadni, minden esetben a bennfekvő beteg vagy a hozzátartozója kell ezt igényelje. Ha megtörténne, hogy elutasítják ezt, akkor forduljanak hozzánk, hogy tudjuk orvosolni a problémát” – magyarázta az eljárásrendet Duda Tihamér.

Mi ingyenes és miért kell fizetni?

„A bennfekvés ideje alatt mindent, ami a páciens kezeléséhez és ellátásához szükséges, a kórház kell biztosítsa: az ágytól az ételen át a gyógyszerezésig, a kötszerekig, klinikai szolgáltatásokig stb. Vannak azonban kivételek. A három vagy annál több ágyas kórtermek tartoznak a standard szolgáltatásba.

Ha például valaki egyágyas szobában akar lenni, akkor természetesen ezért kell fizetnie a kórházban kifüggesztett tarifák alapján, ezt a tudomására is kell hozzák

– tájékoztatott az egészségbiztosítási pénztár igazgatója. Egy másik példát említve elmondta, kérheti a páciens, hogy a bennfekvés ideje alatt a bőrgyógyászaton az anyajegyeit is nézzék meg, de ez egy kérésre történő szolgáltatás, amiért szintén fizetnie kell.

Magánklinikákra is mehetnek a biztosítottak

Július elsejétől a biztosítottak magánklinikákon is kezeltethetik magukat úgy, hogy az egészségbiztosítási pénztár kifizeti az intézménnyel szerződéses viszonyban álló magánkórháznak az adott szolgáltatásra jóváhagyott állami finanszírozást. A betegnek ilyen esetben az állami finanszírozás és a magánszolgáltató ára közti különbözetet kell fizetnie.

A beteg nem csak az adott megye egészségbiztosítási pénztárával szerződéses viszonyban álló magánklinikán kaphat ilyen ellátást, hanem az ország bármelyik magánkórházában, amely szerződést kötött valamelyik megye egészségbiztosítási pénztárával

– hangsúlyozta Duda Tihamér. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségekről előzetesen kell tájékoztassák a beteget a magánklinikák.

Az egészségbiztosítási rendszerben működő Hargita megyei kórházakat illetően az egészségbiztosítási pénztár vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy ezek augusztustól

havonta összesen 12,3 millió lejt kapnak működési költségeikre, ami 11,3 százalékkal nagyobb, mint amennyit korábban kaptak.

Ezek a kórházak – a csíkszeredai, a székelyudvarhelyi, a gyergyószentmiklósi, a maroshévízi, illetve a tölgyesi pszichiátriai kórház – összesen 1724 ággyal működhetnek a második félévtől is, ez nem változott az előző keretszerződésben meghatározott ágyszámhoz képest.

A 12,3 millió lejes finanszírozásban ugyanakkor nincs benne az egészségügyben dolgozók számára néhány évvel korábban jóváhagyott fizetésemelések összege, azt egy másik költségvetésből utalják ki a kórházak számára

– közölte a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetője. Duda Tihamér ugyanakkor elmondta, a finanszírozást a kórházak maximális kapacitása alapján számolták ki, tehát ha megfelelően gazdálkodnak, nem maradhatnak pénz nélkül. Ez csak a járványhelyzet miatt elrendelhető korlátozások eredményeként történhetne meg, a valóságban azonban nem fog, mert az egészségbiztosítási pénztárnak lehetősége van kompenzálni azokat a pluszköltségeket, amelyeket egy ilyen helyzet generál – mondta.

Kik jogosultak kórházi kezelésre?

A biztosítottak küldőpapír alapján kaphatnak kórházi kezelést, amely történhet egynapos beutalás vagy hosszabb idejű bennfekvés során. Ez alól a sürgősségi ellátás képez kivételt, ilyen esetben nincs szükség küldőpapírra.

Az ingyenes kórházi ellátás magában foglalja a konzultációkat, vizsgálatokat, a diagnózist, az orvosi kezelést és/vagy sebészeti beavatkozást, az ellátást, rehabilitációt, a gyógyszereket, gyógyászati eszközöket, segédeszközöket, az elszállásolást és étkezést.

 Kórházi ellátásra ugyanakkor azok is jogosultak, akiknek nincs egészségbiztosítása: nekik az életveszély megszűnéséig jár az ingyenes kórházi ellátás.