Egyéb kategória

Három román csapat folytatja Európában, az U Craiova leszerepelt

Az első selejtezőkör csütörtöki játéknapján először az FC Botoșani lépett pályára. A kazah Ordabaszi vendégeként remek első félidőt játszott, leszámítva a mérkőzés elejét, amikor szerencséje volt, a házigazdák ugyanis büntetőt rontottak.

A moldvai együttes az első negyvenöt percben eldöntötte a továbbjutást,

amikor kiváló támadójátékkal, két légiós találatával kétszer is vezetést szerzett, a 2–1-es eredményt pedig a végéig sikerült megtartania.

Az Universitatea Craiova esélyesként várta a grúz fővárosban a Lokomotiv Tbiliszi elleni találkozót. Az oltyánok játéka azonban sehogy sem állt össze, a gól nélküli első félidőt követően

a másodikban két hazai ellentámadásból négy perc alatt két gólt kaptak, ezzel megpecsételődött a sorsuk.

Ezután feljavultak ugyan támadásban, de csak a végén tudtak betalálni, ez viszont már túl késő volt, így meglepetésre búcsúzni kényszerültek a sorozattól.

A három román csapat közül egyedül az FCSB játszott hazai pályán, a Nemzeti Arénában az örmény Shirak volt az ellenfele. A bukarestiek az első játékrészben szereztek vezetést, és bár kisebb fölényben játszottak, előnyük nem volt megnyugtató.

A vendégek fordulás után is meccsben maradtak, de nem voltak eredményesek, ellenben

az FCSB az utolsó félórában kétszer is betalált, így végül nagyarányú győzelemmel jutott tovább.

Az FCSB és az FC Botoșani tehát érdekeltek lesznek az Európa Liga második selejtezőkörében, amelynek sorsolását jövő héten hétfőn tartják. A harmadik versenyben maradt román együttes, a BL-től búcsúzó Kolozsvári CFR a harmadik fordulóban (sorsolás jövő héten kedden) csatlakozik a második számú európai kupasorozat küzdelmeihez. 

Labdarúgó Európa Liga, selejtező, 1. forduló:

Ordabaszi–FC Botoșani 1–2 (1–2)
Gólszerzők: Mahlangu (31.), illetve Holzmann (25.), Dugandzic (33.)

Lokomotiv Tbiliszi–Universitatea Craiova 2–1 (0–0)
Gólszerzők: Sikharulidze (57.), Oulad Omar (61.), illetve Baiaram (90+4.)

FCSB–Shirak 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Olaru (34.), Tănase (65., büntetőből), Buziuc (83.)